A misszió frontvonalán – tanácskozás a katekéták küldetéséről
Fotó: Merényi Zita

 

Bárány Béla hitoktatási felügyelő köszöntőjében arra hívta a megjelenteket, hogy „Krisztussal ünnepeljék a találkozást és annak örömét”, hiszen csak ezzel a lelkülettel lehet tovább­adni az evangéliumot. Bárány Béla Szent II. János Pál Catechesi tradendae kezdetű apostoli buzdítását idézte: „…a hitoktatónak csak akkor van esélye arra, hogy ténylegesen és a szükséges módon meg tudjon újulni a hitoktatásban, ha a tanító Krisztussal való szoros kapcsolatból meríti a fényt és az erőt.” A bevezető liturgia után – melynek során jelképesen egy harmatcseppet helyeztek el a résztvevők a teremben kialakított, szimbolikus úton – Erdő Péter bíboros, prímás tartott előadást A katekéta küldetése az Egyházban címmel.
„Minden Krisztus-hívő köteles tanúságot tenni az evangéliumról, ám az Egyház nevében csak az állhat a nyilvánosság elé, akinek kánoni küldetése van. Ezt sem az elkötelezettség, sem a diploma nem pótolja” – kezdte beszédét a főpásztor.
A katekéta ezzel a felhatalmazással taníthat, elnevezése arra utal, hogy tevékenységében a hitbe való bevezetésen van a hangsúly. Szent Pál a didaszkalosz, azaz tanító szót a püspökre használja, ami az oktatás fontosságára utal. A hit továbbadásának küldetése így szoros összefüggésben van a püspök feladatával.
Földrajzilag eltérő jellegű funkciókra használják a katekéta elnevezést. Latin-Amerikában a katekéta inkább a helyi közösséget vezeti, valamint összefogja a híveket. Európában már régóta létezik megszilárdult iskolarendszer, melynek része a hitoktatás is. Az is megfigyelhető, hogy mivel a hitoktatás a plébániáról az iskolába került, nehéz azt összekötni a plébániai hitélettel. A katolikus iskolák esetében kísértésként merül fel, hogy az iskola vezetése úgy érzi, akkor katolikus, ha tevékenysége a teljes hitéletet és liturgikus tevékenységet lefedi. A katolikus iskola feladata ezzel szemben inkább az, hogy katolikus szellemben oktassa és nevelje a gyerekeket.
Az Esztergom–budapesti főegyházmegyében az a sajátosság figyelhető meg, hogy a katolikus iskolák fele szerzetesi fenntartású. Ott működik legjobban a rendszer, ahol az adott plébánia is a szerzetesekre lett bízva. Fontos, hogy az iskolai hit­oktatónak jó legyen a kapcsolata a plébániával akkor is, ha nem katolikus iskolában tanít. A szentségi felkészülés területén különösen fontos ez az együttműködés.
„A kötelező hitoktatás bevezetésével az iskolai hitoktatás a misszió frontvonalán találta magát” – emelte ki Erdő Péter bíboros. Olyan gyerekeket is beírattak katolikus hittanra, akiknek a családja nem vallásos, sőt, meg sincs keresztelve. Ebben az esetben nem szabad különleges feltételeket támasztani a keresztség felvéte­léhez. Nagyvonalúan kell fogadni mindenkit, akár rövid előkészítés után is meg lehet keresztelni a gyereket. Előfordul, hogy a szülővel nem fejlődik ki nagyon szoros kapcsolat, de ez sem lehet akadály. Abban, hogy beíratták gyermeküket katolikus hittanra, felfedezhető az Egyházhoz való közeledés szándéka. A keresztség felvételét kisiskolások esetében nem lehet mereven különböző hitéleti „teljesítményekhez” kötni.
A katekéta küldetéséről szólva Erdő Péter kifejtette, hogy Európában is előfordul – például Németországban –, hogy az iskolai hittanár vezeti a gyerekeket a szentmisére. Az ilyen jellegű pasztorális kisegítő feladat elismerésére nálunk is lehet módot találni. A hitet egyszerűen, érthetően, de konkrét tartalommal kell átadni. A jó hangulat is fontos, de a megfelelő tárgyi tartalomra is szükség van. Módszertanilag Hamvas Endre hittankönyveit ajánlotta a megjelentek figyelmébe a főpásztor, melyek a maguk idejében világszínvonalúak voltak, noha csak a legegyszerűbb lehetőségek álltak rendelkezésre. Befejezésül az egyházmegye szentjeinek és boldogjainak pártfogását és támogatását kérte a tanácskozók munkájára.
Kérdésre válaszolva Erdő Péter bíboros elmondta, hogy több nyugati országban megpróbálják befolyásolni a hitoktatás tartalmát. Olaszországban az iskolai hittannak többoldalúnak és semleges jellegűnek kell lennie. Irányelvek megfogalmazásával, pedagógiai szempontokra hivatkozva igyekeznek külső tényezők befolyásolni a hitoktatást. Ezzel szemben fontos, hogy az adott felekezet hitének lényeges pontjai ne vesszenek el.
Kató Csaba, az Esztergom–budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének munkatársa (bal oldali képünkön) azt a keresztelési segédanyagot mutatta be a résztvevőknek, melyet a főhatóság állított össze. Ebben a kiadványban a szemlélet, az elvi megfontolások és a gyakorlati ötletek szoros összefüggésben vannak. Hét „szereplője” van a segédanyagnak: Isten, a katekéta, a gyerek, a szülők, a lelkipásztor, a plébániai közösség és a keresztszülők.
Az egyházmegyében negyvenezer hittanos van, huszonhatezer jár hit- és erkölcstanoktatásra, közülük közel nyolcezer nincs megkeresztelve. Kató Csaba szerint a nagyszülők példája, a hagyomány és a fokozott spirituális érdeklődés miatt íratják be katolikus hittanra gyerekeiket azok a szülők, akik egyébként távol állnak az Egyháztól. A katekétának úgy kell a szülők felé fordulnia, ahogyan Krisztus az emmauszi tanítványok mellé szegődött. A preevangelizáció során „érdeklődve, értékelve és a hit utáni vágy felébresztésével” kell a másik embert megszólítani. Meg kell találni az érdeklődő gondolkodása és a keresztény hit közötti kapcsolódási pontokat. A segédanyagban a katekéták olvashatnak arról is, hogy milyen hozzáállással, milyen keretek megteremtésével, és milyen hibák elkerülésével dolgozhatnak a leghatékonyabban; hogyan teremthetik meg a lehetőséget arra, hogy a szülők és a gyerekek számára nyitott legyen az út a plébániai közösségbe való csatlakozás felé.