Szentmise az elhunyt hajléktalanokért

A Szent Egyed közösség szervezésében, több mint kétszáz hajléktalan ember jelenlétében ­Székely János esztergom–budapesti segédpüspök szentmisét mutatott be február 26-án Budapesten, a Horváth Mihály téri Szent József-templomban azokért a hajléktalanokért, akik az utcán éltek és haltak meg.

Boldog Batthyány-Strattmann László tisztelete Kanadában

John G. Horgan, a Vancouveri főegyházmegye ereklyék tiszteletével megbízott felelős lelkipásztora február 22-én Rómában átvette Boldog Batthyány-Strattmann László ereklyéjét. A kanadai pap még kórházlelkészként ismerte meg a szent életű orvos tanúságtételét, és templomában üvegablakon is megörökíttette alakját.

„Mária-torony” játszóvár

Veres András győri megyés püspök február 20-án megáldotta a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium új játszóterét – tájékoztatta a sajtót ­Kovács András igazgató.

Jézus örömével élek – villanófényben Tomka Ferenc

Egy papi életút egyik legnehezebb döntését kellett meghoznia Tomka Ferenc atyának, amikor huszonöt közösségteremtő és templomépítő év után elhagyta a káposztásmegyeri plébániát. „Ezt csak az értheti meg, akinek meghalt valakije. Atya voltam a plébánián, sokan mondták, hogy az igaz apát veszítik el. Az új megtérők számomra is olyanok voltak, mint a kisgyermekeim. Őket kellett otthagynom, egy virágzó családot. Több hónapos lelki sötétségen mentem át. Egy ideig még ott éltem a plébánián, és úgy kellett jelen lennem, hogy erőt adjak a többieknek.”