Közelgő tavasz

Most, hogy a nappalok már látványosan hosszabbodnak, az ember hirtelen másként tekint a kinti világra. Weöres ­Sándor sorai jutnak eszembe: „Mit tudsz a tünő örömről, / ami a rügyön dörömböl, / hőt-hűst váltó légbe bömböl?” A novemberi ködben, a decemberi sötétségben az ablakból kitekintve csak a lombjuktól megfosztott, csupasz, didergő fákat láttuk, most azonban hirtelen észrevesszük, hogy a gallyakhoz simulva vagy gyertyaként ágaskodva, kemény hártyákba, ragadós mézgába vagy selymes bundába takarózva mindenütt ott vannak a rügyek!
Ilyenkor még nem mozdulnak, mély nyugalmi állapotban várakoznak, néha az sem látszik rajtuk, hogy hajtást, levelet vagy virágot rejtegetnek-e, és bizony az idei kemény tél még megrostálja a melegebb vidékről származókat. A füge, a szőlő, a rozmaring bizonyára megsínyli a hideget, nemcsak a rügyek, de a vesszők is elfagyhatnak.
Az orgona pocakos virágrügye kívülről csak formájáról ismerhető fel, de ha kettévágjuk, ott van benne az apró virágkezdemény, amelyre védően ráborulnak a levelek. A gyöngyvirág virágrügyei is különböznek a levélrügyektől, de ez már végképp nem látható szabad szemmel, hiszen a fagyos föld alatt lapulnak még. Minden rügyben pontos tervet találunk a jövendőre nézve, benne van egy egész esztendő építő, gyűjtögető munkája, és megrendítő mindenütt érzékelni ezt az ugrásra kész várakozást.
Az ember persze nem csupán szemlélője, csodálója a növények bölcs túlélési törekvéseinek, hanem hasznát is veszi a rügyekbe rejtett tartalékoknak. Igaz, a káposztafélék mai kultúrváltozatai már a nemesítőket is dicsérik, de az alapötlet készen van a növényvilágban: ha túl rövid a nyár, hogy eljusson a növény a maghozásig, két évre tervez. Első évben a káposzta csak egy óriási „rügyet” képez, húsos levelei egymásra borulnak, ebben vannak a nyár során begyűjtött tartalékok. Aztán a téli nyugalom után egyszerre megnyúlik a torzsa, és kiderül, hogy minden csak a virág, a termés, a magvak kedvéért történt!
Az ember persze ezt nem várja meg, késő ősszel betakarítja a hatalmas fejeket, és csak néhány tövet hagy virágozni, magot érlelni. Magának raktározza el a káposztát, akár vermekben, akár hordókban, savanyítva. Ilyenkor, tél végén a legfinomabb a kertben hagyott kelbimbó is, a fagy hatására elveszik a keserűsége. Van még  lila káposzta, kelkáposzta, karalábé is bőven. A káposztafélék mind gyógy­növények, de ez fel sem tűnt addig, amíg szegények és gazdagok egyaránt rendszeresen, legalább hetente ették ezt az olcsó, jól tárolható, laktató zöldséget! A hosszú hajóutakon a nyers savanyú káposzta még a skorbut ellen is védelmet nyújtott a matrózoknak.
S még valami szól amellett, hogy visszahozzuk a konyhába a káposztás ételeket. A konzerviparnak, a mélyhűtés technológiájának köszönhetően már télen is válogathatunk a nyár, az ősz csemegéi közül. De mennyi energia és nyersanyag szükséges mondjuk egy zöldborsókonzerv előállításához, szállításához, a hulladék feldolgozásához! A mélyhűtés különösen energiapazarló, hiszen egy egész láncolat kell hozzá a gyártól az üzleten át az otthoni fagyasztóládáig, és még a fel­engedéshez szükséges hőmennyiséggel is számolnunk kell. A káposzta­félék, a krumpli, a répafélék tárolása ennél sokkal kör­nye­zet­kímélőbb. Ez is egy új szempont lehet a választásnál…
„Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra. Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét. Mindenből ehettek, ami a piacon kapható, anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle” – írja Pál a korin­thusiaknak, és ezen itt és most nagyon el kell gondolkodnunk. Túl azon, hogy egészséges, használ-e nekem, amit veszek, nincs-e más kárára, beleértve a jövő nemzedéket is? Ezt az utolsó mondatot akár szó szerint is megszívlelhetjük. Egy rendes termelői piacon ugyanis nincs se konzerv, se mélyhűtött zöldborsó februárban, van viszont olcsó, kiadós sárgaborsó zsákszámra…