Aki jeleket és mítoszokat teremtett

Vaskos, keménykötésű, egyszerűen, de szépen tipografizált könyvet tartok a kezemben, amikor Ország Lili levelezését lapozgatom. Az enyhén sárgás, tojáshéjszínű, jó minőségű papírra nyomtatott, több mint ötszáz oldalas mű forrásértékű munkának számít.

Csókák a keresztben

Andris fiammal február 11-én a csepeli Szent Imre téren szálltunk le a hévről. A soroksári kompkikötőhöz készültünk, de a buszvégállomás felé menet körülnéztünk a téren is. Az egyik fán balkáni fakopáncs kopogott, majd átszállt egy másik fára, és dobolni kezdett. Néhány fenyőrigó érkezett, az ostorfákra szálltak, de amikor látták, hogy azokon már egyetlen bogyó sincs, továbbrepültek.

Színekben él

Első ízben rendeztek kiállítást Magyarországon Alex Webb amerikai fotográfus munkáiból. A Műcsarnokban április 9-ig látható A fény szen­ve­dé­se ­című tárlat majd harminc év munkásságából, művészi, szocio-, street- és dokumentumfotókból válogat.

Húsvéti etűdök

Virágszombat Mert virágszombaton születtem, feszület-erdős évben, ötvenegyben: virág-árnyat látok minden kereszten. Mert virágszombaton születtem, Golgotáimtól menekednem mindig segítettél, Uram.   Rozmaring Nekem nem a pálma, a halk-szelíd, de az illatos-szúrós rozmaring a húsvéti feltámadás virága. Kérlek, ne hagyj el, szigorú kegyelem. Rozmaring, cserépnyi kertem Életfája, maradj velem.