Csókák a keresztben

 

A Kisboldogasszony-templom tornya körül „csjek-csjek” hangokkal csókák keringtek, de Andris észrevette azt is, hogy a fémcsövekből készült kereszt vízszintes karjába is belebújtak. A tojók szárny- és farktollaikat rezegtetve már párzási készségüket jelezték. A madarak, úgy látszik, szeretik a háztetők fölé nyúló templomtornyokat: megint csak Andris vette észre, hogy a közeli református templom tornyának csúcsán két szarka ül.
A 71-es busszal érkeztünk a kompkikötőhöz. A széleket még jég fedte, de beljebb már szabadon csillogott a víz, és rajta rengeteg madár. Mások korábbi megfigyeléseiből már tudtuk, hogy az itt tanyázó bütykös hattyúk között van egy énekes hattyú is, de hosszú ideig hiába kerestük, sehol sem láttuk. Egy idő után azonban megjelent, repülve érkezett néhány bütykös hattyúval, és a többiek közé ereszkedett. Egészen közel a parthoz, Andris néhány méternyiről fényképezhette őket. Csaknem száz bütykös hattyú volt együtt, érdekes módon csupa hófehér öreg madár, csupán néhány szürkésbarna tollú fiatal volt velük.
A partközeli, még jéggel borított részen több száz sirály ült, főleg dankák, de viszonylag sok viharsirály is. Néhány danka fején már megjelentek a nászruha első barna tollacskái. Néztem őket, ahogy ott ültek a jégen, „mezítláb”, és velem ellentétben egyáltalán nem fáztak. Tollászkodtak, néhányan nyújtózkodtak, jól érezték magukat. Beljebb a vízen mindenfelé kacsák úsztak. Tőkések, kendermagos, csörgő, barát- és kontyos récék, de Andris egy nyílfarkút is észrevett közöttük. A kacsák mellett kárókatonák és sok szárcsa úszkált, viszont nem láttunk egyetlen kis vöcsköt sem. Pedig az ilyen áttelelő madártársaságban csaknem mindig akad egy-két példány. A parti rész bokrai és nádfoltjai között vízityúkok mozogtak. Lehettek vagy tucatnyian, egyikük érdekes módon másfél méter magasan a nádszálakon kapaszkodott. A víz felett nagy kócsag repült, a parton vetési varjak keresgéltek, Andris rövidkarmú fakúsz hangját hallotta. Hozzám ez a finom hang sajnos már nem ért el, a fülem is nyolcvanhat éves.
Visszafelé a Szent Imre téren a csókák még mindig a templomtorony körül keringtek. Talán egy kis telep van kialakulóban, és lehet, hogy közülük egy vagy két pár a kereszt vízszintes karjában fog költeni. A kereszt nemcsak szent jelkép, de néha otthont adhat az „ég madarainak” is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .