Az imádság nem nyugalomkeresés, hanem szerető közbenjárás

Júliusban szünetel az általános kihallgatás. Ezért ebben a hónapban a Szentatya egy-egy korábban elhangzott homíliáját közöljük. Május 27-én, genovai látogatásának estéjén a pápa szentmisét mutatott be, amelynek keretében minden keresztény két fő feladatáról, a közbenjárásról és az evangélium hirdetéséről elmélkedett.

Badacsonyi pillanatképek

Laci fiammal és feleségével, Edittel május 29-én reggel Badacsonyba mentünk, ahol fent, az erdőhatár mentén van egy kis nyaralójuk. Útközben a Balaton szegélyén mindenütt feltűntek a fehéren virító galagonya- és bodzabokrok, s távolról szintén fehérnek látszottak a köztük megbújó vadrózsabokrok rózsaszínű virágai.

Ferenc pápa júliusi imaszándéka

Soha ne feledjük, hogy örömünk Jézus Krisztusban van, és hogy az ő szeretete hűséges és kimeríthetetlen. Amikor egy keresztény szomorú, az azt jelenti, hogy eltávolodott Jézustól – szerepel a pápa üzenetében, melyben júliusi imaszándékát osztja meg a világegyházzal.

2017.07.16.

E heti lapszámunkban többek közt arról olvashatnak, hogy beiktatták Székely Jánost, az új szombathelyi megyéspüspököt, lehet-e továbbra is gluténmentes ostyával áldozni, valamint arról, hogy milyen bioetikai kérdések merültek fel az eutanáziára ítélt brit kisfiú ügyében illetve, hogy elhunyt Joachim Meisner nyugalmazott kölni érsek

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.