Megvalósult álom

Ahogyan 2017-ben, ugyan­úgy 1967-ben is vasárnapra esett augusztus 20-a. Ötven évvel ezelőtt ezen a napon gyűltek össze a világ emigráns magyarjainak képviselői Rómában, hogy részt vegyenek a Szent István Zarándokház kápolnájának felszentelésén, illetve a ház megáldásán.

Kell ez a tűz

Az évszázados falak között most nem gregorián zsolozsma szól. A felnőtt sokaság Csiszér László vezetésével énekekkel, imával hódol az Úrnak. Testestől-lelkestől vesznek részt az imában, zengve szólnak a dalok. Gyakran tapsolnak, táncolnak, vagy éppen leborulva fejezik ki hódolatukat. Pannonhalmán, az apátság dísztermében a Szent András Evangelizációs Iskola szervezésében megvalósult nemzetközi szeminárium résztvevői végeznek dicsőítést. Ez az őszinte odafordulás a teremtmény válasza Isten teremtő és üdvözítő munkájára.

2017.08.20

E heti lapszámunkban Böjte Csaba ferences szerzetes beszél Szent István példájáról, olvashatnak arról, hogy a máriabesnyői főbúcsún Mária oltalmába ajánlották ősi örökségét – hazánkat, beszámolunk a Nagyvárad és Máriapócs közötti görögkatolikus ifjúsági zarándoklatról, valamint arról, hogy ötven éve szentelték fel Rómában a Szent István Házat. A Mértékadó kulturális mellékletben többek közt Zalai barangolások címmel középkori … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.