Kézműves sörrel a Máltai Szeretetszolgálatért

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

Karl Ákos, a mecseknádasdi sörfőzde tulajdonosa saját elmondása szerint azért kereste fel az együttműködés lehetőségével a karitatív szervezet pécsi központját, mert programjaikat megismerve úgy látta, hasonló szemléletet képviselnek. „Számunkra nagyon fontos, hogy a helyi értékeket őrizzük, helyi munkaerőt alkalmazzunk, és amennyire lehet, helyi alapanyagokat használjunk fel termékeink elkészítésekor. Ezt a gondolkodásmódot látom megvalósulni például a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat Gyulajon zajló programjában is, amely szintén a helyi gazdaságot erősíti. Ezért döntöttünk úgy, hogy támogatni szeretnénk a szervezetet, és hosszú távú együttműködésbe kezdünk” – mondta a cégvezető.
Az Iniciale hidegkomlózott vörös lager sör, egyedi ízvilággal. Megalkotásában a szeretetszolgálat dél-dunántúli régiójának munkatársai és önkéntesei is részt vettek. „Együtt dolgoztuk ki a sör receptúráját, és rögtön meg is főztük a sörfőzdében. Közösen adtuk a nevet, és együtt alakítottuk ki az arculatot is” – mondta el ifjabb Csonka Pál régióvezető.
A sörfőzde minden eladott palack Iniciale sör után mint­egy százötven forintot juttat a szeretet­szolgálat dél-dunántúli régiójának. Az Iniciale megvásárolható Pécsett, Mecseknádasdon és Budapesten; a forgalmazók listája megtalálható a Karl Mikro-Sörfőzde honlapján.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .