2018.06.24.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk a papszentelésekről, közöljük Székely János szombathelyi megyéspüspök levelét az Alaptörvény módosításával kapcsolatban, illetve Böjte Csaba írását a focivébéről.

Megtartó szeretettel

Szeretetnapot rendeztek Győrben június 10-én Böjte Csaba és általa pártfogolt gyerekek részvételével és javára. A jótékonysági kulturális és gasztronómiai fesztivált a Győri Egyházmegye „Adj örömmel!” mottóval hirdette meg, immáron tizenhatodik alkalommal.

Találkozás, imádság, tánc

Huszonkettedik alkalommal találkoztak Poznań közelében, a Lednica-mezőn a lengyel fiatalok, hogy együtt ünnepeljék a keresztény hit ajándékát. A június 2-i rendezvény résztvevőit, a mintegy nyolcvanötezer fiatalt Ferenc pápa is üdvözölte üzenetében.

Múltőrzés Vácon

Valamivel több mint egy évvel az alapkőletétel után, május 31-én átadták és megáldották a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárat, amely a környék utca saroktelkén épült fel. A környék arculatához is jól illeszkedő, impozáns épületet Kokas László tervező-építész álmodta meg, a kivitelezés Urbán Péter és csapata munkáját dicséri.