Pietro Parolin XXIII. János pápáról:

Véget ért Szent XXIII. János pápa szarkofágjának körútja, amely „hazalátogatott” a Bergamói Egyházmegyébe, oda, ahonnan Angelo Giuseppe Roncalli annak idején elindult, hogy „a világ plébánosa” legyen. A körút záró szentmiséjét Pietro Parolin bíboros-államtitkár mutatta be június 9-én Sotto il Monte városában.
Diplomácia, ökumené, béke és kiengesztelődés a népek között – XXIII. János pápa alapvető lépéseket tett e területeken, s intézkedéseinek jótékony hatásai a mai napig kézzelfoghatók az Egyház és az emberiség életében. Pietro Parolinnak a június 9-i esti szentmisén elhangzott szavaival zárult XXIII. János pápa ereklyéinek körútja, amely Bergamóban, az egykori egyházfő szülőföldjén május 25-én vette kezdetét. A szent pápa bebalzsamozott teste június 10-én délután tért vissza a Szent Péter-bazilikába. A kegyelem pillanata ez – fogalmazott Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársa a zarándoklattal kapcsolatban, amelyen hívek tömegei vettek részt. A legtöbben szentségekhez is járultak, különösen a szentgyónásukat végezték el sokan. Az ehhez hasonló kezdeményezéseknek az is a céljuk, hogy megfelelő alkalmat biztosítsanak az egyházi és a társadalmi megújulásra.
Homíliájában Pietro Parolin bíboros Angelo Giuseppe Roncalli papi, pápai alakját idézte fel, de kitért személyiségének néhány vonására is. „Jó ember volt”, aki „egész létezését Krisztusnak és az Egyháznak szentelte, lelkesen és nagylelkűen. Semmilyen fáradságot nem sajnált, és nem várt azonnali eredményeket, ezzel pedig az életszentség felejthetetlen tanújelét adta”. Szent lett, mert „egészen átadta magát annak a tervnek, amelyet Isten készített vele kapcsolatban. (…) Valódi híd volt az ég és a föld között, a szó szoros értelmében vett híd­építő, aki kapcsolatot hoz létre, és lehetővé teszi az emberi szabadság számára, hogy találkozzon a fenségessel, a jósággal és Isten szentségével” – mondta Parolin bíboros.
Felidézte a zsinat pápájának néhány szavát és gesztusát is, amelyek „tekintélyt és udvariasságot, derűs magabiztosságot és jóakaratot, bátorságot és okosságot, lelki atyaiságot és testvéri előzékenységet sugároztak. A világ meg volt döbbenve mindezen, mert a legtávolabbiak és a legkevésbé műveltek is ösztönösen megértették, hogy ez az egyszerűség és derű a személyiségformálás folyamatos munkájának eredménye, egy, a lényeget kutató lélek keresésének eredménye, a Szentíráson való elmélkedés tapasztalatának gyümölcse, a jó cselekedetek és az imádság ragyogó fizetsége volt.” De ne feledkezzünk meg arról a mélységes hitről sem, amely Roncallit papként, püspökként, bíborosként és végül pápaként jellemezte. Sziklaszilárd hit volt ez, amely aztán „rendíthetetlen bátorsággá változott át”. „Szilárd, fáradhatatlan, nyugodt, Istenben, Máriában és a szentekben bízó hit volt ez, amelyet Sotto il Montéból hozott magával. (…) Hitének gránitszilárdsága az – fogalmazott az államtitkár –, ami türelmessé és szívóssá tette őt”, és ami végül elvezette annak a felelősségnek a vállalására, hogy összehívjon egy „ökumenikus zsinatot, amelyen az egész Egyház összegyűlik, hogy korszerűsítse az evangéliumi igazság hirdetésének módját, hogy alkalmas nyelvezetet és módszereket találjon ehhez, és hogy segítségére legyen a ma emberének az evangélium örök igaz­ságával való találkozásban, s megkönnyítse a találkozást az ember és Megváltója között.”
Parolin bíboros felidézte Angelo Giuseppe Roncallinak a szentszéki diplomácia területén felmutatott érdemeit is, melyeket mintegy húsz év alatt, kiküldetései során szerzett Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Párizsban. Ezekben az években alkalma nyílt közelről is megismerkedni a „katolikus és az ortodox egyház tragikus kettészakadásával létrejött károkkal”. Ezért „az Úr iránti hűségben való megmaradáshoz naponta hozzátartozott számára az ökumené előmozdítása”. „Ma még nem érkeztünk el a keresztények közötti látható egységre, de már mekkora utat megtettünk e cél felé! – hangsúlyozta Parolin. – Mennyi akadályt gördítettünk már félre az útból, mennyi félreértést oldottunk már fel!
A szereteten alapuló ökumené, valamint a kölcsönös ismerkedés és a rendszeres találkozások a megtett út nehézségeit is egészen új megvilágításba helyezik. Vitathatatlan, hogy ezen érdemek jelentős része János pápának, derűs bátorságának és a valódi párbeszéd megteremtésére való képességének köszönhető.”
Arról a párbeszédről is szólnunk kell, amelyet geopolitikai szinten mozdított elő Roncalli. A pápa a nemzetek közötti kiengesztelődés egyik jelentős alakjává vált egy, a tömegpusztító fegyverek által fenyegetett világban, a hidegháborús feszültségek idején – hangsúlyozta Parolin. „Így teljesedett be az a küldetés, amely az egész világ békéjéért hatékonyan küzdő pápává tette.”
A „jó pápa” üzenete tehát ma sem más, mint a maradéktalan bizalom az Úrban: „Hagyjátok, hogy belépjen az otthonaitokba, a munkahelyeitekre és a tanulószobákba, hogy beköltözzön az érzéseitekbe, a terveitekbe és a szórakozás pillanataiba, s így megáldhasson és eláraszthasson benneteket kegyelmével, ami nélkül lehetetlen jót tenni. Bízzátok magatokat őrá, aki minden szegény lélekben olyan kertet képes építeni, amelyben a jóság illata árad szét” – zárta beszédét a bíboros.

Fordította: Koszoru Péter
Forrás:  La Stampa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..