Újabb világméretű szentségimádás
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői egyórás szentségimádásra hívnak Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 24-én, szombaton.
Közösség és felelősségvállalás
A Boldogasszony Iskolanővérek tanintézményeiben működő diákönkormányzatok tagjai Budapesten találkoztak október 12-én. A házigazda a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont diákönkormányzata, a Patrona DÖK volt.
Görögkatolikus lelkiség
Kérés és vakmerőség
Szentszéki akkreditáció újabb öt évre
A Katolikus Nevelés Kongregációja 2018. szeptember 27-én kelt dekrétumával újabb öt évre megújította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (SZAGHF) és a Pápai Keleti Intézet közötti aggregációs szerződést.
2018.11.04.
E heti lapszámunkban mindenszentek ünnepe kapcsán beszélgetést közlünk Jelenits István piarista szerzetessel, beszámolunk a bakonybéli bencés közösség templomszentelési ünnepéről, illetve arról is, hogy Varga László kaposvári püspök meglátogatta a húszéves nagykanizsai Antióchiai közösséget.
Egymillió gyermek tanúságtétele
Venezuelából, 2005-ben indult el a kezdeményezés, amelynek célja, hogy egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ békéjéért és egységéért. A szervezők kezdetektől fogva felidézik Pietrelcinai Szent Pio atya mondását: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”