Erdőntúli kószálások

A nagy sikerű Örök Erdély, illetve a Székelyföld – A legendák világa című kötetek után Pataki János egy újabb „erdőntúli” könyvvel ajándékozott meg bennünket: az egyszerre ékes és értelmes, költői és gyakorlatias Erdély kincsei – Barangolás csodás tájakon című remekével.

Nem vagy egyedül

A húszéves nagykanizsai An­ti­óchia kétnapos hétvégéjének egyik napján, október 20-án Varga László kaposvári püspök volt a díszvendég. Fő gondolataként a keresztényeknek a világért való felelősségét hangsúlyozta.

Fáradhatatlanul adni és szeretni

25 éves a székesfehérvári Prohászka karitászcsoportA fehérvári Prohászka-emléktemplomban működő karitászcsoport életében kiemelt jelentőségű az idei esztendő, mivel hivatalosan negyed évszázaddal ezelőtt kezdhették újra karitatív szolgálatukat az egyházközség önkéntesei.

Életünk forrása

A második előkészületi évre meghirdetett mottó jegyében egyházmegyei lelkinapot szerveztek október 20-án a Békés megyei Orosházán. Az eseménynek a város Jézus Szíve-temploma adott otthont, melynek szomszédságában áll az egyetlen olyan emlékmű, amit az 1938-as kettős szentévben állítottak.