Az új időknek új oktatás kell

A piarista rend több mint huszonöt évvel ezelőtt nyitotta meg szakképző iskoláját Gödön. A mai kor követelményeihez igazodva új intézményi modellt dolgoztak ki, aminek eredményeként szeptember 1-jén 47 diákkal elindult a Göd 2.0 első szakképzési előkészítő évfolyam.
1991-ben, a rendszerváltást követően a Piarista Rend Magyar Tartománya iskolafenntartóként szakképző intézményt alapított Gödön Jelenits István akkori tartományfőnök kezdeményezésére. Tizenöt év alatt hét szakmából (asztalos, ács, épület- és szerkezetlakatos, karosszérialakatos, műköves és épületszobrász, kőműves, szerszámkészítő) választhattak az intézménybe jelentkező diákok. A 2000-es évek második évtizedére bebizonyosodott, hogy a társadalomban és az oktatásban lezajlott változások a korábbi intézményi struktúra és szakképzési program újratervezését és megújítását teszik szükségessé.
2017 februárjában négyfős fenntartói stratégiai munkacsoport alakult annak érdekében, hogy átgondolják a gödi szakképző intézmény jövőjét. A rendalapító Kalazanci Szent József üzenete a helyzet radikális megközelítését igényelte: az új időknek új intézmény kell. A munkacsoport azt tapasztalta, hogy a megakadás nemcsak a gödi intézményre jellemző, hanem rendszerszintű: hiányt élnek meg a gyerekek, a családok, a megbízók, a munkáltatók, a képzőintézmények. Nem helyi, hanem rendszerszintű válaszokat kezdtek hát keresni munkatársaikkal, minisztériumi szakemberekkel, ágazati szakértőkkel, pedagógiai fejlesztőkkel és vállalati résztvevőkkel.
A piaristák a gödi intézményrendszert – amelynek jelenlegi egységei a Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Gödi Piarista Kft. – Göd 2.0 néven modellintézményként, a Dunakanyar regionális bokormodelljében, a párhuzamosan induló Kilátó Piarista Pályaorientációs Munka­erő­pia­ci és Módszertani Fejlesztő Központtal közösen alkotják újra.
A piarista rend 2018 januárjától számos érintett bevonásával, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, majd a jogutód Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott párbeszédben végezte a fejlesztést. Palkovics László miniszter engedélyével a Göd 2.0 első szakképzési előkészítő évfolyama 47 diákkal szeptember 1-jén jogszerűen elindult.
A gödi projekt egy élő fejlesztési folyamat részeként valósul meg. Fő alkotóeleme az új, komplex tanulási környezet létrehozása és fenntartása, mellyel együtt közös tanulási folyamatban gazdagodik, épül a programot megvalósító vezetők, pedagógusok és hálózati szereplők pedagógiai szemlélete és gyakorlata is.
A Göd 2.0 előkészítő évfolyama tanulási programjának kidolgozásánál a piaristák tudatosan építettek a Dobbantó elnevezésű fejlesztési-képzési program módszertanára – a fejlesztő szakértők bevonásával folyamatosan formálva immár az új koncepciót. A Dobbantót a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének 2007-es központi kerete finanszírozta és motorizálta; megvalósítása 2008 és 2011 között zajlott az ország 15 szakiskolájában. A programot európai uniós és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében megvalósult, valamint egyéb nemzetközi kutatások ismerték el, és hivatkoznak rá jó gyakorlatként.
A Göd 2.0 a leendő hazai szakképzésbe illeszkedő, azt támogató rendszer kíván lenni. Célja szerint a fiatalokat szüleikkel együtt segíti abban, hogy tudatosan válasszanak tanulási lehetőségeik között. Az előkészítő évfolyam a szakképzést olyan alapkészségek és kulcskompetenciák fejlesztésével alapozza meg, melyek az Ipar 4.0 és a jövő munkakörnyezetéhez illeszkednek, szakmáktól függetlenek, illetve minden szakmában szükségesnek látszanak. A szakképzésben az értékalapú, egyéni tanulási utakat lehetővé tevő és egyben közösségi tanulást képviseli, olyan modellt építve, amely a fő érintettekkel – a diákokkal, a szülőkkel és a pedagógusokkal – együttműködésben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által működtetett Szakképzési Innovációs Tanács tagjaival párbeszédben, a vállalatoknak a fejlesztési és megvalósítási folyamatba történő bekapcsolásával, teljes képzési integrációjával adhat válaszokat a hazai szakképzési helyzetre.
A Göd 2.0 elemeivel és gyakorlatával testközelből is megismerkedhetnek az érdeklődők a pályaválasztási kiállításokon. November 9-én és december 15-én 9 és 13 óra között nyílt napot tartanak Gödön.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..