Életünk forrása

Fotó: Csányi Helga Marinetta

 

A lelkinap programja a világosság rózsafüzérének közös elimádkozásával kezdődött. Az imádságot a domonkos nővérek és a szeged-csanádi papnövendékek vezették.
Ezt követően Serfőző Levente egyházmegyei referens beszélt az 1938-ban szervezett eucharisztikus szentév országos és szeged-csanádi egyházmegyei eseményeiről, majd bemutatta a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus célját, tervezett eseményeit és az ehhez kapcsolódó egyházmegyei programokat. A nap főelőadója, Hatházi Róbert, a kecskeméti Szent Család-plébánia plébánosa előadásban hangsúlyozta: az Eucharisztiában Isten a maga egyszerűségében vár bennünket, egészen közel jön hozzánk, és találkozásra hív önmagával. Gyakran beszélünk nagypéntek Jézusáról, a haldokló Jézusról, de kevésbé látszik rajtunk az élő Krisztus, az a mély és személyes tapasztalat, hogy ő az életünk része.
A nap folyamán tartott szentségimádást Pálfai Zoltán makói plébános vezette, majd a lelkinapot Kovács Zoltán kisteleki káplán újmiséje zárta. Az egész program alatt lehetőség volt a gyónásra a jelen lévő atyáknak köszönhetően.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye előkészületi programjairól a www.corunum2020.hu honlapon tájékozódhatnak.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .