2018.11.25.
E heti lapszámunkban beszámolunk egy különleges keresztelőről a szegények világnapján, a Pécsi Egyházmegyében folyó felnőtt megtérők kíséréséről, illetve egy balesetben lebénult pap tanúságtételéről is olvashatnak.

Az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyarországi tartományának szerzetesei a verbita nővérekkel és világi segítőikkel együttműködve évente két alkalommal missziós hétvégét tartanak egy-egy plébánián. November 10-én Bács-Kiskun megyébe kísértük el őket.
A Mindszenty Társaság által alapított Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Márfi Gyula veszprémi érseket, Babusa János szobrászművészt és a Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolát.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke november 11-én Mosonmagyaróváron mutatott be szentmisét a Szűz Mária Királynő- és Szent Gotthárd-templomban, majd megáldotta az egykori ispotály helyén kialakított hospice-házat.