Hogyan változik meg viselkedésünk az interneten?

Fotó: John McElroy/WMOF

 

A Családok IX. Világtalálkozóját augusztus 21. és 26. között rendezték meg Dublinban. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki.

Mary Aiken kiberpszichológus, a Geary Intézet munkatársa, a University College Dublin egyetem oktatója, az Europol Európai Kiberbűnözés Elleni Központjának tudományos tanácsadója Hogyan használjuk a technikát a nagyobb jó érdekében – Hit, család és technikai fejlődés címmel tartott előadást a dublini családtalálkozón.
A technika káros hatásaival kezdte előadását, azért emelve ki a problémákat, mert a piaci szereplők egy jelentős része mindent elkövet annak érdekében, hogy úgy állítsa be, mintha a technika fejlődésének kizárólag előnyös hatásai volnának. A kiberpszichológus feladata azonban az egyensúlyteremtés. Ő maga abszolút technikapárti, ugyanakkor vitathatatlan, hogy az emberi viselkedés megváltozik az online térben. Hogyan hat a technika a fejlődésben lévő gyerekekre, milyen problémákkal szembesülnek a családok, és milyen megoldások lehetségesek – erről beszélt előadásában a szakember.
Mary Aiken fő szakterülete az internetpszichológia, az alkalmazott pszichológia egy ága, amely valószínűleg egyre fontosabbá válik a jövőben.
Hogyan viselkednek az emberek az online világban? Az egyik legjelentősebb változás, amely ránk is hat: az anonimitás (névtelenség) megjelenése, ami olyan, mint valami szupererő, emberfeletti képesség – mint a láthatatlanság. Ez hatalom az online világban, ugyanakkor óriási felelősség is.
Ismeretes az online gátlásvesztés jelensége: az emberek az online térben olyasmit is megtesznek, amit nem tennének a valódi világban.
Fontos kérdés, hogy milyennek mutatjuk magunkat a kibertérben. Másnak igyekszünk látszani a LinkedInen, a Facebookon, a WhatsAppon – különböző karaktereket (úgynevezett personákat) hozunk létre, önmagunk gondosan manipulált változatait.
Az online világ tulajdonságai közé tartozik az is, hogy felnagyítódnak, felerősödnek benne a dolgok. Jellemzőek a heves online szócsaták, az agresszív kommentek, a sértő posztok, de az altruizmust, a jótékonyságot is felerősíti az internet.
– Most a valódi világban vagyunk – mondta hallgatóságának a pszi­chológus –, ha pedig fölmegyünk az internetre, a kibertérbe kerülünk. Gyakran előfordul, hogy csak öt percet akarunk ott tölteni, „csak megnézem a leveleimet”, mondjuk a családtagjainknak, aztán azt vesszük észre, hogy hipp-hopp eltelt 40-50 perc… Az online világ ugyanis torzítja az időérzékelést. Védelemre, szabályozásra is szükség van e téren.
Fontos tudni, hogy amit mi internetként ismerünk, az az egésznek csupán egy százaléka – a többi kilencvenkilenc százalék pedig a deep web (mély web), illetve annak mélyén a dark web (sötét web): „az internetnek az a kilencvenkilenc százaléka, amit nem tudsz megguglizni”.
Mivel Mary Aiken gyermekvédelemmel is foglalkozik, gyakran kerül kapcsolatba a bűnüldöző szervekkel, amelyek (szexuális) ragadozókra és bűnözőkre vadásznak a deep weben. Ami ott történik, az hat a felszíni internetre (surface web) is, ami pedig a felszíni neten történik, az hat a valódi világra.
Nyugtalanító és ijesztő, hogy sok gyerek tisztában van azzal, hogyan kell navigálni a deep weben. Így esély van arra, hogy rossz társaságba keveredjenek.
Egy dián az úgynevezett Rejtett Wikipédia menüjét mutatta meg a közönségnek az előadó, amelyből látható volt, hogy a bérgyilkosoktól a kemény drogokig sok mindenhez hozzá lehet jutni a világhálón. Mind­ez bárki számára elérhető anonim doméneken, a törvény hatósugarán kívül.
Egy igazságügyi pszichiáter így fogalmazta meg ezt: „Minden idők legnagyobb, szabályok nélküli társadalmi kísérletét éljük át éppen”.
A 8–11 évesek 32 százalékának van okostelefonja, holott Bill Gates maga azt mondta, 14 évnél fiatalabb gyerek kezébe nem adna okostelefont. A 3–4 éves gyerekek 16 százalékának van tabletje vagy más eszköze az Egyesült Királyságban. Az 5–7 éves korosztály 3 százalékának készítettek már saját közösségimédia-profilt vagy YouTube-csatornát a szülők, akik nagyon büszkék is erre. Csakhogy az internetre feltöltött tartalmakat beteges hajlamú emberek is felhasználhatják, és ez veszélyt jelenthet a gyermekekre.
Az amerikai gyermekorvosok ajánlása (2016) szerint a 0–3 éves babáknak az étkezések közben és a lefekvés előtti egy órában nem szabad a képernyőt nézniük. A 2–5 éveseknek naponta legfeljebb egy órányi internethasználat ajánlott, 18 hónapos életkor alatt pedig egyáltalán ne legyen digitális eszköz a gyermek kezében (kivéve a videocsetet).
2014-es felmérések szerint a szülők és a gondozók naponta nagyjából kétszázszor nézik meg a telefonjukat, és 2614-szer érnek hozzá valamilyen okból. Ez azt is jelenti, hogy ennyiszer nincsenek szemkontaktusban a gyermekkel, és ennyiszer nem érnek hozzá. Az, hogy nincs szemkontaktus és érintés, végzetes következményekkel járhat az emberi fajra nézve.
Az előadó negatív példaként említette meg a Fisher-Price cég babaülőkéjét, amelyet Apptivity Seat néven forgalmaznak, bár Mary Aiken szerint a Captivity Seat (fogságülőke) megfelelőbb kifejezés lenne. A baba elé – aki még csak napi öt órát tölt ébren – egy IPad van rögzítve, amelyen Disney-videókat és számítógéppel generált más grafikákat nézhet. Lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek rendkívüli számítógépes képességeik lesznek, de nem tudnak majd elkapni egy labdát, vagy átmenni az úton.
A 4–12 éves korosztályba tartozó gyerekek számára hozzáférhetőek legális, de nem az életkoruknak megfelelő tartalmak. Találkozhatnak pornográfiával, erőszakkal, önkárosításra, például öngyilkosságra buzdító oldalakkal, étkezési zavarokat kialakító, azokat normálisnak feltüntető oldalakkal, ahogyan olyanokkal is, amelyekre friss vágott sebekről töltenek fel fotókat a fiatalok. Német­ország tiltakozott ezek ellen, levetette ezeket az oldalakat a világhálóról – az Európai Unió többi tagországa még nem tett lépéseket ennek érdekében. Az ENSZ gyermekjogi egyezménye, amelyet 1989-ben fogadtak el, még nem tér ki ezekre a kérdésekre. Arról azonban szó van benne, hogy a gyermeknek joga van a gyermekkorhoz – és ennek része az is, hogy ne legyen kitéve ilyen tartalmaknak…
Mary Aiken az iskolákban tartott előadásai során is mindig elmondja: az agynak nem lehet parancsba adni, hogy „delete file” (fájl törlése). Ha valaki például erőszakos videókat néz, képtelen kitörölni ezeket az agyából, „a látottat nem tudja nem látottá tenni”. A szakemberek gyakran találkoznak poszttraumás stressz szindrómával olyan, 11–12 éves gyerekeknél, akik ilyen tartalmakat néztek.
A szakember véleménye szerint protokollokat kell kidolgozni arra vonatkozóan, hogyan taníthatók meg a gyerekek a kibertérben való navigálásra. Emellett digitális korhatárra is szükség van. Meg kell határozni azt az életkort, amely alatt csak a szülő beleegyezésével és felügyeletével mozoghat a gyermek az online felületeken, hogy ne úgy legyen jelen a kibertérben, mintha nem is volnának szülei.
Létezik sajnos „dark Peppa Pig” is (a népszerű mesefigura, Peppa malac sötét verziója), és elérhető a YouTube-on: a videóban az őrjöngő Peppa Pig legyilkolja a családot. És ehhez a videóhoz bármelyik gyerek hozzáférhet. Vannak gyerekek, akiket traumatizált ez a – felszíni webhez tartozó – tartalom. Különösen azon gyerekek számára jelent veszélyt, akiknek a szülei virtuális bébiszitternek használják a videomeg­osztó portált.
A tizenéves korosztályban az elmúlt 25 évben nagyon megnőtt a szorongásos fiatalok száma. Természetesen nem lehet mindent a technikára és a közösségi oldalakra fogni; egy komplex, soktényezős modellről van itt szó, amelyben minden összefonódik. A korcsoportra jellemző kialvatlanság hozzájárulhat a szorongásos tünetekhez, a depresszióhoz, az internetes megfélemlítés, zaklatás (cyberbullying) áldozatává váláshoz. Ha éjjel neteznek, másnap kimerülten ébrednek a gyerekek, és egy kimerült kamasz számára a világ nagyon sötét helynek tűnik…
Az előadó említést tett az, úgymond, fiatalkorú-kiberbűnözés, virtuális bolti tolvajlás problémájáról, vagyis az illegális letöltésekről; illetve az aggasztó mértékben növekvő narcizmusról és az egyre csökkenő empátiáról.
Mi lehet ezen a téren az Egyház szerepe, mit tehet az Egyház? Először is minden egyháznak jelen kell lennie a kibertérben, hiszen itt hiányzik az erkölcsi integritás és a tekintély. Óriási lehetőség az egyházak számára, és nagy szükség is van arra, hogy megjelenjenek ebben a térben, és a keresztény értékek is megnyilvánuljanak az internet világában.
A szexuális tartalmú üzenetek (szexting) és a szexuális zsarolás (sextortion) is terjedőben van: gyerekektől fotókat, webkamerás felvételeket, videókat zsarolnak ki, melyeket aztán értékesítenek a dark weben. Korábban ebben csak pedofilok voltak érdekeltek, napjainkban azonban már emberek tömegeinek fűződik hozzá anyagi érdeke. Mary Aiken hangsúlyozta, az abúzus problémája nem korlátozódik a Katolikus Egyházra, hanem mindenhol jelen lévő népbetegségről van szó. A hozzáférés a probléma egyik kulcsszava: akár papról, akár cserkészvezetőről, akár úszóedzőről van szó, azért teheti ezt meg, mert tekintélyi pozícióban van. Ha okostelefont adunk a gyerekeinknek, azzal hozzáférést adunk nekik az online világhoz – s ezzel egy időben az online világban jelen lévő deviánsoknak és bűnözőknek is hozzáférést adunk a gyermekünkhöz.
A szakember bízik abban, hogy az Egyház, amely már annyi energiát fektetett a gyermekvédelmi protokoll kialakítására a valódi világban, át tudja ültetni ezt a gyakorlatot az online világra is, hogy segítse a szülőket. Mary Aiken felhívta a figyelmet arra, hogy ha tudni szeretnénk, kivel van kapcsolatban a gyerekünk az interneten, akkor le kell ülnünk mellé, és végigkérdeznünk, lekádereznünk az ismerőseit.
Amerikai szülők gyakran büszkélkednek azzal, hogy a 3–4 éves gyerekük már többet tud az internetről, mint ők maguk. Ám így hogyan fogják megvédeni őket?
A közösségi oldalakat működtető cégek ráadásul a virtuális valóságot, a fejre rögzíthető kijelzőket népszerűsítik, ami oda vezet, hogy a gyerekeket pszichésen is elnyeli a kibertér. Nincs általánosan érvényes morális-etikai kódex, és a hangsúlyt mindig a kiber-utópisztikus felszínre helyezik, elhallgatva, figyelmen kívül hagyva a hátulütőket. Lehet előnye is egy ilyen headsetnek, de mi van például akkor, ha bullying (megfélemlítés, bántalmazás) áldozata lesz a 11 éves gyereked, ha háromszáz ismerőse fordul ellene a kibertérben, amelyet valóságosnak él meg? „Nincs olyan felnőtt ebben a teremben, aki ezt kibírná” – figyelmeztetett a pszichológus.
Mary Aiken Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításának 275. pontját idézte, melyben a Szentatya a kritikus gondolkodásra bátorít. Ez sok minden ellen védelmet jelenthet az online világban, többek között a fake news ellen is.
A kibertér mint kontinuum egyik végén ott állnak a billentyűzetharcosok (keyboard warrior) és a digitális bennszülöttek, a másik végén pedig a nagy cégek, amelyek a közösségi oldalakat üzemeltetik, illetve a szolgáltatók. Mindkét óriási csoport a szabályozás ellen van, az utóbbi egyszerűen azért, mert nekik ez pénzbe kerül. Mi pedig a két csoport között helyezkedünk el, mindenféle védelem nélkül a kibertérben… Nekünk is kell, hogy szavunk legyen az online világban, hiszen a mi gyerekeink is ebben élnek!
Jelen pillanatban az internet nem gyerekbarát, itt nincs „kisvíz”. A szülői kontrollal kecsegtető szoftverek nem jelentenek megoldást, mert millió lehetőséget dob fel a Google arra vonatkozóan, hogyan lehet ezeket kijátszani. Hardver és szoftver csak együtt működne, amire van is példa, többek között katonai viszonylatban, ahol intranetet használnak, és az eszközök csak erre a belső hálózatra csatlakoznak. Ha katonai célokra meg tudjuk oldani, miért nem tudjuk megtenni ugyanezt a gyerekeink biztonsága érdekében? Mert nem származik belőle anyagi haszon?
Mit tehetünk?
1. Fogjuk fel másképp az online világot, úgy, mint egy helyet, teret.
2. Tisztítsuk meg a kiberteret: tüntessük el a deep webet és az extrém tartalmakat.
3. Követeljünk többet azoktól, akiknek hasznot hajt a közösségi média.
4. Tegyünk azért, hogy megszűnjön a fake news, a trollkodás, a cyberbullying.
Mit tehet a család? Először is: vegyük észre, milyen hatással van a technika a fejlődésben lévő gyermekeinkre. Ha mi magunk is folyton az okoseszközökön lógunk, akkor ez nem tűnik fel. Elhanyagoljuk a gyerekeinket, és nem számíthatunk a nagyobb testvérekre sem, legfeljebb a kutyára…
Vegyük fontolóra a digitális méregtelenítést! Az Amerikai Egyesült Államokban már kibontakozott egy mozgalom, amely a digitális szünnapot/ünnepnapot (digital sabbath) propagálja: legyen képernyőmentes a vasárnap! Ezt javasolhatná például az Egyház is – mutatott rá az előadó. Tegyünk félre ilyenkor minden eszközt, és legyünk jelen egymás számára!
Mit tehet az Egyház? Gondoljuk végig, hogyan tud megjelenni a kibertérben az etikai és erkölcsi tekintély. Jótékonysági célokra, adománygyűjtésre hasznos terep az online világ, emellett az elszigetelődés és a magány ellen is segíthet. A gyermekvédelmet a kibertérbe is át kell ültetni. A jövőbe kell nézni, proaktívnak és előrelátónak lenni a társadalmi problémák terén, nem pedig utólag reagálni rájuk.
Ferenc pápa is rámutatott már arra, hogy a hatalmas technikai fejlődés nem hozta magával az emberi felelősségérzet, az értékek és az értelem fejlődését. Az internetet úgy hozták létre, hogy abban „minden felhasználó egyenlő”, ez azonban nem igaz, ha egyes felhasználók sebezhetőbbek a többieknél.

Forrás: WMOF2018
Fordította: Verestói Nárcisz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .