Az egész gyöngysort nekem kell viselnem…
Varga Zsuzsával Muráti Liliről, szerepekről, színészekről és tanítványokról
Varga Zsuzsával Muráti Liliről, szerepekről, színészekről és tanítványokról
Giorgio atya, a balesetben lebénult pap tanúságtétele
A sértés bátor film. A libanoni születésű rendező, Ziad Doueiri nagyon nehéz és érzékeny témáról szól úgy, hogy a cselekményt talán a lehető legforróbb közegbe helyezi. Bizonyára majdnem mindannyiunkat bántottak már, vagy előfordult, hogy akarva-akaratlan mi magunk sértettünk meg valakit.
Különböző országokból származó több mint 230 parlamenti képviselő – köztük több magyar politikus – írta alá azt a november 7-én kelt nyílt levelet, amely a pakisztáni kormányt sürgeti, hogy biztosítsa az ország elhagyását Ászja Bibi, az istenkáromlásért halálra ítélt, majd a közelmúltban felmentett keresztény asszony és az ügye miatt veszélyben lévők számára.
A felnőtt megtérők kísérése témájában szervezett továbbképzést a Pécsi Egyházmegye november 12–13-án Mohácson, Kató Csaba diakónus és felesége, Kató-Bellavics Ágota vezetésével.
Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök az ausztráliai lelkipásztori útja során november 10. és 13. között a sydney-i magyar közösséggel ünnepelt.
A magyar szentek és boldogok ünnepén, november 13-án Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartott szentmisét a bajai Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. A szertartás után bemutatták a főpásztor új könyvét.
Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutatott be Budapesten, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúünnepén, november 18-án. Ezt követően megáldotta a plébánia felújított épületét.