Cserháti Ferenc püspök ausztráliai lelkipásztori útja

Cserháti Ferenc püspök elsőként a Sydney egyik külvárosában, Ashfieldben található Mindszenty Otthonban mutatott be szentmisét a Szent Erzsébet Karitász Társaság vezetősége körében és a katolikus családok közösségében. A karitászotthont maga Mindszenty József áldotta meg 1974-ben. A szentmise kezdetén Gerecs Károly, a társaság elnöke köszöntötte a püspököt és a híveket, kifejezve örömét, hogy a Cserháti Ferenc immár harmadik alkalommal látogatja meg a Sydney-ben élő magyarokat.
A sydney-i Szent Erzsébet Otthonban megtartott szentmise keretében Cserháti Ferencet Hollai Anna, a Sydney-ben élő magyar katolikusok egyházközségének vezetője köszöntötte.
Cserháti Ferenc a szentmise végén átadta az Ausztráliában élő magyar híveknek Erdő Péter bíboros, prímás meghívását a 2020-ban Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
A szentmisét követően a Délvidéki Magyar Szövetség házában rendezték meg az úgynevezett katolikus ebédet. Évente egy alkalommal itt gyűlnek össze a Sydney-ben élő katolikus magyar hívek, hogy közösségi és kulturális programokkal ünnepeljék meg eggyé tartozásukat, és ily módon is megéljék a közösség megtartó erejét. Cserháti püspök az ünnepi beszédében ezt a küldetést bízta az Ausztráliában élő magyarokra: tartsák meg a hitet, erényes élettel szolgáljanak, és tartsanak össze – így szerezzenek maguknak jó hírnevet. „Bárcsak rátok is úgy mutatnának, mint az őskeresztényekre: »Nézzétek, ezek a sydney-i magyarok mennyire szeretik egymást!«” – fogalmazott a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök.
November 12-én Cserháti Ferenc Mary MacKillop, az első ausztrál szent és rendalapító Észak-Sydney-ben található sírjához zarándokolt. Mary MacKillop a XIX. század második felében a szegények és az elnyomottak szolgálatának szentelte életét. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1995-ben. A 2008-as ifjúsági világtalálkozó alkalmával XVI. Benedek pápa is imádkozott a sírjánál, majd 2010 októberében szentté avatta Rómában, a Szent Péter téren.
Másnap Cserháti püspök Vincent Long OFM parra­mat­tai püspökkel találkozott, majd felkereste Anthony Fisher OP érseket, Sydney főpásztorát, akivel a helyi magyarok jelenlegi és jövőbeli lelkipásztori ellátásáról tárgyalt.
A látogatás utolsó napján a püspök a Szent Erzsébet Otthon lakói számára mutatott be szentmisét, melynek során ünnepélyesen kiszolgáltatta a betegek szentségét az intézmény mintegy ötven lakójának.
A püspök találkozott a református egyház helyi vezetőjével, Péterffy Kund lelkésszel és a sydney-i magyar konzullal, Fráter Olivérrel is.

Szöveg és fotó: Reményi Tamás, Körösi Csoma Program

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .