Plébániák újultak meg Budapesten

Fotó: Merényi Zita

 

Erdő Péter a híveket köszöntve emlékeztetett arra, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet élete a segítő szeretet példaképe az egész világon. Külön köszöntötte a Katolikus Karitász munkatársait, akik tevékenységükben ezt a segítő szeretet szolgálják.
A plébánia nemcsak épület, hanem azon Krisztus-hívők közössége, akik egy területen élnek – mondta a főpásztor. – Ez a közösség az oltár körül gyűlik össze, ott találkozik Krisztussal, de a templom falain kívül is egybetartozik.
A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenete is ez, jelmondata is erre utal: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). A kegyelem és a szeretet forrása ugyan­is az Eucharisztiából árad, de túllép a templom falain, és rajtunk keresztül eljut a körülöttünk lévő világba is.
A szentmisén felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét arról az országos gyűjtésről, amelyet november 25-én Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a jótékony szeretet szentjének ünnepéhez kapcsolódva rendeznek a Katolikus Karitász javára.
Ezt követően a főpásztor megáldotta a Szent Erzsébet-kenyereket.
Erdő Péter bíboros a szentmise után a közösség tagjainak jelenlétében megáldotta a felújított plébániaépületet. Arra hívta fel a figyelmet, hogy „minden építkezés azért mozdítja meg az anyagot, mert a Lélek szeretne valamit”.
Budapesten száz évvel ezelőtt nagy áldozatokkal közösségi házakat építettek a plébániai közösségek számára, hogy a hívek a templomon kívül is találkozhassanak egymással. A szocializmus idején ugyanilyen buzgalommal vették el ezeket az épületeket. „Napjainkban azon igyekszünk, hogy újból megteremtsük azokat a tereket, ahol a közösségek tagjai hitben és szeretetben találkozhatnak egymással” – hangsúlyozta a főpásztor.
Mint azt Varga Zoltán plébános elmondta, ez a nap azért is különleges, mert a megépült plébániát 1881. november 18-án áldották meg. Az átalakítás lehetősége a 2013-as főpásztori vizitáció alkalmával merült fel. Mivel egy műemlék épületről van szó, ezért a tervezés és az engedélyezési eljárás is tovább tartott a szokásosnál.
Egy évvel ezelőtt kezdték meg a felújítást. Erre azért is szükség volt, mert a hatvanas évek óta az épületben nem történt átfogó renoválás – az épületgépészeti hálózatok is nagyon rossz állapotban voltak már.
Az átalakítás célja ezenkívül az volt, hogy a sok kis helyiségből álló plébánián nagyobb közösségi tereket hozzanak létre. Egy közösség számára fontos, hogy legyen egy épület, ahol tagjai találkozhatnak egymással, a falakat élettel – gyerekekkel, családokkal, idősekkel és fiatalokkal – kell megtölteni.
Ez az élet az evangéliumból fakad, ezt élte Szent Erzsébet is, akinek működése ma is példa számunkra.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .