Misebor és alapjogok

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Német László januárban levélben kereste meg Takács Albert (időközben leváltott) igazságügyi minisztert, hogy együttműködését kérje: mivel január 20-án hatályba lépett az eddigi közlekedésbiztonsági rendelkezéseket, illetve alkalmazásukat szigorító rendelet, a katolikus papok kellemetlen helyzetbe kerülhetnek akkor is, ha szentmise bemutatása után, közúti ellenőrzés során „színeződik el” az alkoholszonda.

Boldogságra képes embereket…

 A katolikus iskolák mindennapjai – Egy nemzet jövője – a nagy elődöt idézve – a kiművelt emberfőkön múlik. Az oktatás és nevelés fontosságáról azonban ma alig hallani. Sőt, ott tartunk, hogy a tudás leértékelődik. A mosópor- és a banki reklám között hirdetik az egyetemeket: csábítják a diákokat, ahová régebben nagy erőfeszítéssel, évekig tartó következetes tanulással lehetett csak bejutni.

Fatima

Megkezdődik Lucia nővér boldoggá avatása – A portugáliai Coimbra székesegyházában José Saraiva Martins bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa február 13-án Lucia dos Santos nővér halálának harmadik évfordulója alkalmából bemutatott szentmise végén bejelentette: XVI. Benedek pápa – elfogadva a coimbrai püspök, Albino Mamede Cleto által benyújtott kérelmet, amelyben osztozik számos püspök, valamint a világ minden részén … Olvass tovább

Róma ‒ Vatikán

Harmadik enciklika márciusban – Sajtóértesülések szerint XVI. Benedek pápa harmadik, az egyház szociális tanítását továbbfejlesztő enciklikája (tanító körlevele) márciusban jelenik meg. Nem a „teológus pápa” személyes vallomása lesz, mint a szeretetről (Deus caritas est) és a reményről (Spe salvi) szóló első kettő, hanem a Szentszék szociális kérdésekkel foglalkozó szervezeteinek munkáját felhasználó tanítás a globalizáció folyamatának társadalomra gyakorolt hatásairól.

A tettes maga is áldozat

A gyermekbűnözés margójára – Írásom apropóját a közeli múltban elhíresült „Blaha Lujza téri késelő gyerek” adta, aki napokig vezető témája volt a híradásoknak és baráti beszélgetéseinknek is. A médiumok által többnyire „kis gengszternek” nevezett fiú ügyét érdemes több szempontból is végig gondolnunk.

Franciaország

Nemzetközi teológuskonferencia Párizsban – Február elején a világ hatvan katolikus teológiai karának dékánjai vitatták meg Párizsban a hittudomány szerepét, helyét az egyetemeken, a mai társadalomban. A megbeszélések során megmutatkozott a mai teológiai stílusok, irányzatok sokfélesége.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.