Székesegyházi kórusok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület által évről évre megszervezett találkozón idén április 19-én hat kórus dicsőítette énekszóval az Urat a pécsi székesegyházban.
Az Országos Magyar Cecília Egyesület által évről évre megszervezett találkozón idén április 19-én hat kórus dicsőítette énekszóval az Urat a pécsi székesegyházban.
A címben olvasható közmondásra az a válasz, hogy ott, ahol van. S hogy kinek kellett megszegnie, arra meg az a válasz, a ház gazdájának, a család fejének.
Beszélgetés Artur Zmijewskivel – Ön rendkívül népszerű színész: negyvenkét éves, és már több tucat filmben szerepelt; idén öt alkotásban is, pedig még csak áprilisban járunk. Most először dolgozott Andrzej Wajdával?
Andrzej Wajda új filmje Budapesten A bűn döbbenete és a hit ereje, gyász és megrendülés, az emlékezés bátorsága, az emberi méltóság helyreállítása.
Shakespeare volt az európai kultúra egyik legnagyobb költője, mégis kevés tárgyi emléket hagyott maga után. Nem ismerjük leveleit, kora értelmisége alig reagált halálára.
Brazil gondok az Amazonas népe miatt – A brazíliai püspöki konferencia az élelmiszerárak világszerte bekövetkezett emelkedése miatt attól tart, hogy a mezőgazdasági nagyvállalatok még nagyobb erőszakkal támadnak az Amazonas-vidék szegény paraszti és föld nélküli népessége ellen, hogy földjüket elvéve növeljék termelésüket. Máris megnőtt a konfliktusok száma. (KAP)
Portréfilm a pápáról – Egy orosz televíziós csatorna dokumentumfilmet vetített április 16-án a Szentatyáról, akinek életrajzát kevéssé ismerik az országban.
Belga főpásztorok Kínában – Godfried Dannels bíboros vezetésével belga főpásztorok küldöttsége utazott Kínába, háromhetes lelkipásztori látogatásra.