Ad limina látogatás – a jövőre tekintve
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai, élükön Erdő Péter bíboros prímással, az MKPK elnökével, a múlt hét végén befejezték ad limina látogatásukat a Vatikánban.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai, élükön Erdő Péter bíboros prímással, az MKPK elnökével, a múlt hét végén befejezték ad limina látogatásukat a Vatikánban.
Tíz éve hunyt el Gál Ferenc (1915-1998), a kassai, illetve az egri egyházmegye papja, aki 1954-től Egerben, majd 1959- től 1985-ig Budapesten egyetemi szinten tanított teológiát. 1980-tól öt éven át a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt.
Pünkösdi búcsú a nemzeti kegyhelyen – Isten bizonyára jókedvében teremtette a Szentkúti-patak völgyét, látva, milyen pompás kulisszát álmodott meg hazánk talán legszebb – középkori múltra visszatekintő – Mária-kegyhelyének. Idén is sok ezren zarándokoltak el a fenyvesekkel tarkállt, vegyes lombú erdőkkel borított hegyek ölén nyugvó, Nagyboldogasszony tiszteletére emelt barokk templomhoz (1970-től „basilica minor”), amely közel kétszázötven éve épült, hogy otthona legyen a nevezetes és csodás kegyszobornak.
Karizmák ünnepe a máriabesnyői templomkertben – A városmisszió tapasztalatainak jegyében tartották idén az esztergom-budapesti főegyházmegye pünkösdhétfői majálisát.
A katolikus karizmatikus mozgalom szeretné jobban terjeszteni pünkösd kultúráját abban a világban, amely a hittől és gazdag ünnepeinek értelmétől eltávolodott. Lassan két évtizede vetődött föl a gondolat, hogy Európa nagyvárosaiban pünkösdvasárnapon imádkozzanak a hívők Isten Lelkének kiáradását kérve az adott terület lakóira, dolgozóira, utazóira.
A bazsalikomot az erény megtestesítőjének, továbbá a királyok fűszerének tartották, az olasz konyha pedig elképzelhetetlen nélküle.
Bizonyára sok olvasónk ismeri a sevillai születésű Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (1599-1660) híres festményét, Breda kulcsainak átadását. A művet a madridi Prado őrzi, ám (kompozícióját tekintve) hasonlóval az esztergomi Keresztény Múzeum is dicsekedhet. Sőt, ez a mű még régebbi is…
Hittanos ötletbörze – Íme, kiment a magvető vetni (Mk 4,3) – ezzel az igével hívta a II. Kateketikai Ötletbörzére, május 8-ára a Sapientia Főiskola a szakembereket és az érdeklődőket.