Könyvritkaság és tévéjáték

Benyovszky Móric angol nyelvű útinaplója a Széchényi Könyvtárban – Újabb kötettel gyarapodott a Széchényi Könyvtár idegen nyelvű útleíró irodalmának tárháza, amikor is gróf Benyovszky Móric madagaszkári útleírásának egyik – ezúttal angol változatának – kiadására került sor.

Nemcsak információkat, hanem értékeket közvetítünk

Tíz éve költözött új helyre a PPKE Hittudományi Kara – Napjaink felsőoktatási rendszerében már nem kötelező órákra járni, pedig a tanulmányokban való elmélyülés szempontjából az egyik legfontosabb a hallgatók számára az oktatóval való találkozás: az órákon ugyanis nemcsak információkat szerezhetnek – amit akár elektronikus úton is elérhet -, hiszen az előadók szellemiséget, gondolkodásmódot, értékeket is közvetítenek – vallja Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, akit ez év júniusában ebben a tisztségében újraválasztottak.

Jön-e − és mikor − a pápa Magyarországra?

Megfelelő alkalom és megfelelő helyszín volna… – Elképzelhető – válaszolhatnánk -, hiszen érvényes meghívással rendelkezik. De ez még nem biztat sok reménynyel, hiszen majdnem minden államfő meghívta országába a Szentatyát, aki csak találkozott vele. Benedek pápa utazási gyakorlatát figyelve megállapíthatjuk: kicsi a valószínűsége, hogy „egyszerű”, az 1991-eshez hasonló lelkipásztori látogatást tegyen. Utazásainak apropóját többnyire valami nagyobb esemény, szimbolikus üzenetet hordozó alkalom adta.

„Áldás legyenek számunkra…”

A papi szolgálatra méltó jelöltek szentelési szertartása az evangélium felolvasása után kezdődött. A főpásztor homíliájában az árnyalt, a valósághoz hű gondolkodás, a helyzetek türelmes, elemző szemléletének és értékelésének fontosságára hívta fel a jelöltek figyelmét. Hivatásuk során valós képet kell alkotniuk a mégoly nehéz emberi helyzetekről is, hogy segíteni tudjanak azok megoldásában. Hangsúlyozta, hogy ne pillanatnyi ötleteik, hangulatuk szerint oktassák a hitet, hanem hűségesen adják tovább az egyház tanítását.

Az öreg diófa alól

A diófa a Badacsony hegyen áll, magasan, az erdőhatár közelében. Sajnos betegeskedik, egyre több rajta a száraz ág, de én szeretem, mert gyerekkoromra emlékeztet. A korona egyik száraz ágán erdei pinty ült és folyamatosan csattogott.

Az Olvasó írja

Levelek az Adoremus Juniorról – (A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola tanulóitól) – „Szerintem tele van szép rajzokkal, és így könnyebb megérteni a misét a gyerekeknek.” Zsiborács Dominika 3. osztályos
„Keresztény emberek írták, Krisztushoz fűződnek a történetek, érdekes.”

Haraszti Emese 3. osztályos

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.