„Jöjjetek hozzám mind, akik terheket hordoztok…”

Idén először, a Biblia éve alkalmából a pannonhalmi főapátság zarándokévet szervezett, amelynek keretében tavasztól őszig, minden hónap egy vasárnapján különösen is várják az imádkozni, elcsöndesedni vágyókat Szent Márton hegyére. A zarándokvasárnapokra érkezők bekapcsolódnak a szerzetesek imarendjébe, nemcsak a délelőtti szentmisébe, hanem a délutáni zsolozsmába is. A nap folyamán emellett kötetlen beszélgetésekre is sor kerül, végül a program egy rövid idegenvezetéssel zárul. – Régóta készültünk arra, hogy valamilyen módon zarándoklatot hirdessünk Pannonhalmára, s a Biblia éve alkalmat adott arra, hogy ezt elindítsuk – mondta Varga Mátyás bencés szerzetes, a főapátság kulturális és turisztikai igazgatóságának vezetője. – A programot is ehhez hangoltuk, elsősorban a Zarándokbiblia készítésével. A vendégek mondatról mondatra lemásolják az Újszövetséget. A húsvéti szent három napot nálunk töltő zarándokok voltak az elsők, akik elkezdték a másolást. Szeretnénk, hogy idén szeptemberben, a Szentírás vasárnapján ez legyen az ünnepi liturgián a Biblia.

A zarándokvasárnapok mindenki számára nyitottak, ugyanakkor a bencés közösség az egyes alkalmakra különösen is hív bizonyos embereket. Májusban, illetve júniusban a pedagógusokat, valamint az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókat hívták Pannonhalmára. – Legfőképpen az vezetett bennünket, hogy végiggondoltuk, kik azok, akik a mai magyar társadalomban fokozottan is terheket hordoznak. Meghívásukkal a szerzetesközösség segíteni szeretné őket a nehézségek viselésében, illetve valami módon szeretnénk megosztani velük saját spirituális tapasztalatainkat is. Emellett a zarándokok, a kötetlen beszélgetéseken egymással is megoszthatják terheiket – mutatott rá Varga Mátyás. – Nekünk is vannak iskoláink, illetve szociális otthonaink, ezért esett a választás először a pedagógusokra, majd a szociális munkásokra. Ez két olyan rétege a társadalomnak, akiknek munkájában a szerzetesközösségnek is közvetlenül része van. Természetesen nagyon sok ötletünk volt, hogy kiket hívjunk meg. Szeretnénk a jövő években is folytatni a zarándoklatok szervezését, s így reméljük, lassan mindenki sorra kerül majd. A következő zarándokvasárnap július 20-án lesz, amikor különösen a mozgáskorlátozottakat várják Pannonhalmára. Augusztus 20-án, a hagyományoknak megfelelően ünnepi liturgián és egész napos programokon vehetnek részt a zarándokok. Szeptember 21-én pedig főként a bencés plébániák híveit várja a szerzetesközösség.

(További tudnivalók: www.bences.hu)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .