Kifogások – amelyek nem mentségek

„Az a baj, hogy kicsi az akaratom.” Ha nagyobb lenne, a bűnt is jobban akarnád. A kicsi akarattal is lehet akarni a jót. „Nincs időm…” Hányszor halljuk, netán mondjuk mi magunk is: nincs időm imádkozni, misére, közösségbe járni, stb. Pedig nem nehéz belátni: mindenkinek arra van ideje, amit fontosnak tart. És fordítva: abból tudjuk, hogy mi fontos nekünk, hogy mire szánunk időt (tévénézésre, szórakozásra, olvasásra – ízlés szerint). Ha beismerjük, ha nem: az a legfontosabb számunkra, amire a legtöbb időt szánjuk. „Tudja, én olyan hirtelen természetű vagyok.” Akkor, nyilván, hirtelen teszi a jót is! – szólhat a válasz a kifogásra. „Azt nem, csak a rosszat…” Ha így áll a helyzet, akkor nem a hirtelenséggel van a baj. Hanem azzal, hogy elkötelezte magát „a maga igazának” vagy a kényelmének. Ha ezt veszélyben érzi, akkor felcsattan. Ezek a szeretet legfőbb akadályai: mert nemigen lehetséges, hogy vadul ragaszkodjam a magam igazához és szeressek is. „Én ideges természetű vagyok.”

Milyen gyakran hangzik el ez is. Általában az idegesít minket, amit nem fogadtunk el. Miért van az, hogy egy édesanya hat gyereket nyugodtan fölnevel, egy másik meg egytől a falra mászik? Mert az egyik mind a hatot elfogadta, a másik meg azt az egyet sem. Az elfogadásban segít, ha hálát adunk azért, ami idegesít. Az Úr Jézusnak is fájt a töviskoszorú (mint ahogy nekünk is fájna), de nem idegesítette, mert előre hálát adott mindenért, és ezt is elfogadta! Lehet haragudni (a rosszra kell is), ki is kell mondani: „most dühös vagyok”, de akkor is fegyelmezni kell magunkat. Ha kimondjuk az érzéseinket, akkor úrrá is tudunk lenni rajtuk. „Az a baj, hogy nem tudok dönteni.” Az is az én döntésem, ha nem döntök. Mindenképpen döntünk. Senki nem választhat helyettünk, még Isten sem. Ő megadja a választás lehetőségét és a segítséget, hogy a jó mellett döntsünk, de nem hozza meg a döntést helyettünk. Mások sem. Csak én tehetem föl a kérdést: „Mi a fontos? A kényelmem vagy a szeretet; a ragaszkodás az igazamhoz, kényelmemhez, vagy a szeretet?”

A szeretet persze sok kényelmetlenséggel, lemondással, áldozattal – időnként fájdalommal – jár. Megéri-e? Ha ezekért cserében Istennel leszünk egyek, mert ő a szeretet – akkor ez nem kérdés. Ima, gyónás, szentáldozás csak eszközök, hogy szeretni tudjunk, de nem helyette vannak. Szeretet és a belőle fakadó jó cselekedetek nélkül nem vezetnek Istenhez. Könnyen becsaphatjuk magunkat, ha csak ezekre törekszünk, főleg azért, hogy ne kelljen szeretnünk azokat, akikkel együtt élünk, akikkel találkozunk. „Én csak jót akarok neki…”

Mennyi kényszer, agresszió származik ebből! Legtöbbször a magunk akaratát, elképzelését akarjuk a másikra erőltetni, ahelyett, hogy szeretetből meghagynánk a szabadságát. Angyalok és démonok című könyvében Nyíri Tamás nagyszerűen megvilágítja, hogy a „jótékonykodás” ördöge mennyire szemben áll a „szabadság” angyalával. Én vajon melyikre hallgatok? Lehet kifogásokat találni, biztosan több is van, mint amennyiről szóltunk, de vajon tényleg mentségeink volnának ezek? Aligha: ezekkel inkább csak elrontjuk az életünket (és főleg másokét). Jézus sohasem mondta, hogy ilyenekre hivatkozzunk, azt se, hogy változtassunk meg másokat, de azt igen, hogy törekedjünk magunkat megváltoztatni, vagyis térjünk meg – és miénk az Isten Országa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..