A legendától a fogadalomig

A Dél-Alföld Mária-gyűjteményei – Máriát a világ számos nemzete, városa nevezi patrónájának, Magyarországon pedig különösen kiemelt szerepet tölt be a katolikusok életében, hiszen Szent István óta érzi őt minden magyar ember személyes égi közbenjárójának.

A Dunánál…

Avagy „rendezni végre közös dolgainkat” – Hazánk egyik legszebb Duna-parti sétánya a nagymarosi. Fasor, padok, szobrok, szemben pedig a zöldellő visegrádi várhegy a Salamon-toronnyal. Hozzájárulnak ehhez a kisváros emlékhelyei és szobrai, köztük a sétány végén a zajló jég ellen egykor védelmet adó töltésen álló Nepomuki Szent János-szobor, vagy a szépen megújult, díszburkolatú főtéren, illetve a templom mellett a rendszerváltozás után felállított alkotások: Szent Márton, Szent István és Gizella szobra.

A szülőföld tisztelete

Jelenits István Berettyóújfalu díszpolgára – Berettyóújfalu önkormányzata díszpolgárává fogadta a város neves szülöttét, az idén hetvenhat éves Jelenits István piarista szerzetest, aki pedagógusként, teológusként és lelkipásztorként egész nemzedékeket nevelt – a kegyesrendiek himnuszának szavaival – „híven a széphez, az igazhoz, jóhoz, állhatatosan az isteni szóhoz…”

Biblia éve – a Parlamentben

Minden képviselő kérhetett Bibliát – Az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin, valamint Balog Zoltán, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi Bizottság elnöke a tavaszi ülésszak utolsó napjára meghívták Erdő Péter bíborost, Bölcskei Gusztáv református és Ittzés János evangélikus püspököt, hogy a képviselők előtt beszámoljanak a Biblia éve kapcsán zajló eseményekről. A meghívást elfogadva az egyházi vezetők felajánlották, hogy azoknak a képviselőknek, akik kérnek – katolikus, illetve protestáns – bibliát adnak ajándékba.

Koreai mise Budapesten

Ma sok ember él reménység nélkül a világban. Jézus azért jött közénk, hogy reményt hozzon az életünkbe – mondta Johannes Kwon koreai atya a Ferences Mária Missziós Nővérek kápolnájában, ahol Andreas Chot atyával a Magyarországon élő koreai családok számára mutattak be szentmisét június 7-én.

Piarista juniális Gödön

Évről évre egyre nagyobb érdeklődés mellett rendezi meg gödi juniálisát a piaristarend. Nem volt ez másként az idei alkalommal sem, mert június 7-én és 8-án a változékony idő ellenére családok sokasága volt kíváncsi a helyi piarista szakiskolában és más helyszíneken megtartott színvonalas programokra.

Ahol kitárult az ég ajtaja

Országos zarándoklat Lourdes-ba (1.) – Néhány napig Lourdes-ban nagyon sokszor lehetett magyar szót hallani. Amint arról már hírt adtunk, a jubileumát ünneplő kegyhelyre május végén országos zarándoklatot szervezett a Makrovilág Utazási Iroda Seregély István nyugalmazott egri érsek vezetésével.