A vallási téma az amerikai kampányban

Az Egyesült Államok új elnökét novemberben választják meg. Az előválasztási kampány hosszú folyamatában eldőlt, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltje John McCain lesz, a Demokrata Párté pedig először a színes bőrű, 46 éves ötgyermekes családapa, Barack Obama, kenyai muzulmán apa és agnosztikus anya gyermeke.

Tűnődés a hétről: Amiről nem beszélünk

A mai magyar közélet egyik leggyakrabban hallható, olvasható kifejezése az antiszemitizmus. Ha bárki kellő távolságból szemléli a magyar valóságot, azt hiheti, hogy fasiszták és antiszemiták veszélyeztetik a társadalmi békességet, tüntetők és ellentüntetők csapnak össze, harcuktól hangos a sajtó, a rádió, a televízió, néha személyesen megjelennek a politikusok, hatalmas fotójuk látható a baloldali sajtótermékek címlapján: lám, szembeszálltak a fasiszta veszedelemmel.

Ahol a teremből kifakad a dal

Hittanos tábor a lakótelepen – Kőbányán a tízemeletes házak árnyékában, egy lakótelepi iskola ad otthont a Szent György hittanos tábornak, amely immár tizenharmadik éve várja egész nyáron át a környékbeli gyerekeket. A tábor gondolata Verseczy Mária nyugdíjas pedagógus-hitoktatótól származik, aki szomorúan látta, hogy hittanos gyerekei nyaranként céltalanul bolyonganak az utcán, nincs tartalmas elfoglaltságuk.

Álmodik a múlt: Kis, kerek templom

Bényről az 1700-as évek első felében ezt írta Bél Mátyás: „Bény név alatt két falut is ismerünk: Nagy- és Kis-Bényt. Az utóbbit ugyanis mindössze hat kis család, vagyis a falucskájuk templomához tartozó telepesek lakják. Valamikor ugyanis a premontreiek rendjének kolostora volt itt, melyhez három templom tartozott, egyik az Oltáriszentség temploma, magas és nagyszerű épület, melynek a szentélye a Szent Kereszt formáját másolja, a hajóhoz pedig hátulról merőlegesen egy másik templomot építettek, mely a nagyobbik templom mellett annak előtereként szolgált, nyilván a keresztségre jelöltek számára, akiket ebben a korban a régi szokásoknak megfelelően a templomon kívül oktattak a papok, míg csak a keresztény közösségbe nem fogadták őket.

A kiszámítható és megbízható működésért

A püspöki konferencia nyári üléséről -A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 3-án és 4-én tartotta nyári rendes ülését. Mivel XVI. Benedek pápa a közelmúltban nagybecskereki püspökké nevezte ki Német László verbita szerzetest, az MKPK titkárát, e tisztség betöltésére a testület július elsejei hatállyal megválasztotta Mohos Gábort, aki eddig Erdő Péter bíboros személyi titkáraként dolgozott.

Jedlik Ányos-emlékünnepség a Felvidéken

Szimő községben, az Érsekújvártól nyolc kilométerre fekvő felvidéki településen született 1800-ban született Jedlik Ányos bencés tudós szerzetes. István névre keresztelték a helyi katolikus templomban, ahol ebben az évben is ünnepi szentmisével kezdődött a nagyszabású megemlékezés.

Kapu a hit felé

Soul&Gospel Fesztivál – újra Budapesten – Az esztergom–budapesti főegyházmegye támogatásával június 18. és 21. között második alkalommal rendezik meg a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán a nemzetközi Soul&Gospel Fesztivált.