Tűnődés a hétről: Amiről nem beszélünk

Magam is elszörnyedve szoktam a holokauszt iszonyatával szembesülni, amelyben a nyilasoknak is tekintélyes szerepe volt. Emlékszem gyerekkoromra, amikor éjszaka megjelentek az óvóhelyen, és bujkáló zsidókat kerestek. De emlékszem egyébre is. Arra például, hogy egyszer csak eltűnt a szemünk elől kedves hittanárunk, s ha hollétéről érdeklődtünk, szüleink aggódva intettek hallgatásra. Emlékszem piarista tanáromra, akinek leverték a fél veséjét. És emlékszem a másikra, akibe sosem hegedő sebet vertek kínzói. Emlékszem azokra a barátaimra, akiket hajnalban szüleikkel teherautóra pakoltak, s embertelen körülmények közé száműztek az ország valamelyik végére. Emlékszem mindazokra, akik 1956 után „eltűntek”, és soha többé nem láttuk őket. Emlékszem mindazokra a kedves ismerőseimre, akik úgy érezték, itt nem lehet tovább élni, és másutt próbáltak szerencsét. A mondvacsinált perek áldozataira, az ártatlanul elítéltekre és kivégzettekre. Ki beszél róluk? Ki tüntet értük? Felmerül-e tragikus sorsuk emléke a nemzet kollektív tudatában? Szó esik-e róluk az iskolai oktatásban? Az ötvenes évek munkatáborairól? A hírhedt Recskről és a többi embernyúzó intézményről? Születnek róluk öles, felháborodott cikkek? Meggyújtjuk-e az ő emlékükre is a messze világító fáklyákat? Avagy történelmünknek ezt a gyalázatát elfelejtjük? A feledés homályába rejtjük? A Népszabadságban egy különben hiteles cikkben feltűnt egyik korán elhunyt egyetemi társam, akit a sztálini zsidóperek idején két másik társával eltávolítottak munkahelyéről – zsidó származása okán. Hány, de hány cikket lehetne írni azokról, akiket hitük miatt távolítottak el, bélyegeztek meg, törték ketté pályájukat! Micsoda lajstromot lehetne összeállítani azoknak a szerzeteseknek és papoknak tragédiáiból, akiknek nem engedték hivatásukat gyakorolni! Hány világi hívőt ültettek szégyenpadra, mert hittek? Vannak a történelemnek olyan szörnyűségei, amelyeket valóban nem lehet, nem szabad elfelejteni, mert tanulságul szolgálnak a jövő számára. Szörnyűségek történtek itt is, ott is. Mi se feledjük vértanúinkat és a megbecstelenítetteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..