Európa

Életvédő levelek a brit képviselőknek – A Passion for Life (Szenvedély az életért) elnevezésű életvédő mozgalom kampánya során kétmillió levelet küldött brit parlamenti képviselőknek.

„Az ördög és a Jóisten”

avagy: mi választunk-e jó és rossz között? – Jean Paul Sartre egzisztencialista filozófus és író ezzel a címmel írt drámát. Története a német parasztfelkelés idején játszódik. (Luther Márton kezdetben támogatta a felkelést, később azonban leverését követelte, mert – mint mondta – evangéliummal kormányozni a világot annyi, mint fenevadakat szabadítani az emberiségre.)

Róma – Vatikán

Hol tart II. János Pál boldoggáavatási ügye? – 2007. április 2-án kezdődött el a Szenttéavatási Kongregációnál II. János Pál boldoggáavatási eljárása. Jelenleg az erények hősies fokon történt gyakorlásáról szóló positio kidolgozásának összetett folyamatánál tartunk – nyilatkozta Slawomir Oder lengyel prelátus, az ügy posztulátora, majd így folytatta: az eljárásnak ez a szakasza lehetővé teszi egyes részletek esetleges további elmélyítését.

Az Egyiptomban élő koptokról

A nyolcmilliónyi – az összlakosság nyolc százalékát jelentő – kopt keresztény kisebbség az arab világ legnagyobb keresztény közössége. Amerikában, Kanadában és Ausztráliában további tízmillió kopt keresztény él.

Ortodoxia

Az ortodox prímások találkozójának zárónyilatkozata – A konstantinápolyi Phanar negyed Szent György patriarchális székesegyházában október 12-én bemutatott szent liturgiával ért véget az ortodox egyházak prímásainak találkozója.

Újabb tények a szélsőséges hinduk keresztényüldözéséről

A hindu fundamentalisták Orissában a felégetett keresztény házaknak még a nyomát is módszeresen eltüntetik, és felosztják maguk közt a keresztények földjét. A Indiai Keresztények Tanácsának (GCIC) elnöke, Sajan K. George szerint a Sangh Parivar hindu szélsőséges szervezet „rá akarja tenni a kezét a keresztények tulajdonára”.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.