Strilich Ágnes szociális testvér vallomása – A szerzetesi hivatás az abszolút, személyes értékteljességhez, az Istenhez kapcsol. Képessé tesz arra, hogy emberségemet nőként, s ne „csak” mint egy Jóskának vagy Pistának a társa élhessem meg, hanem mint Jézus Krisztus társa.

„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,26) Jézus valóban kiszakítja az embereket természetes életmódjukból, és mindenekelőtt önmagához akarja kötni őket, hogy megvalósítsa a földön az egyetemes testvériséget.

Nemrégiben eszembe jutott Leonardo Boff egy írása, amely, ha jól emlékszem, A cigarettacsikk szentsége címet viselte. Kicsit erőltetettnek és hatásvadásznak éreztem a párhuzamot, amivel a tárgyak alapvető jelszerűségéről értekezett, és ebből kiindulva érkezett el a szentségekhez. De azóta is foglalkoztat: hogyan is bánunk a hétköznapokban a tárgyakkal, és hogy miféle jelentéseket vesznek fel vagy veszítenek el a különböző tárgyak. Ez az, ami miatt olykor olyan erősen kötődünk tárgyakhoz, vagy könnyedén megválunk tőlük.

„Mi ez? Új tanítás – és milyen hatalmas!" – kiált fel a megdöbbent nép, amikor a mennyei Atya szeretetéről beszélő Jézus kiűzi a tisztátalan lelket egy megszállottból. Jézus szavainak hathatós ereje, hatalma van: nem egy jól elsajátított, megélt és vallott hit hirdetője, mint az írástudók, hanem messze több: Jézusból maga az Isten szól!

Az évközi vasárnapok során a szentmisék evangéliuma csaknem folyamatosan követi Szent Márk könyvének első fejezetét. Jézus tanít Galileában. Alighogy maga köré gyűjtötte az első négy apostolt, Kafarnaumba megy (Simon Péter odavalósi!), s szombaton ott tesz először csodát. Későbbi csodáira többnyire úgy kerül sor, hogy betegek vagy betegek hozzátartozói fordulnak hozzá segítségért. Az is megesik, hogy maga figyel föl valakinek a nyomorúságára, és kéretlenül hajol le hozzá.