Fülöp-kurzus Táplánszentkereszten

Mindannyiunk életében vannak barátok. Emberek, akik közel állnak hozzánk. Ismerjük mozdulataikat, gesztusaikat. Tudjuk, hogy mit szeretnek, mi a szívük vágya. Egy-egy új élethelyzet lehetőséget ad arra, hogy szerettünk újabb arcát, vonását lássuk meg. Ettől az új tapasztalattól pedig még inkább megkedveljük, megszeretjük őt.

Teológushallgatók az élet védelméről

Az Ökumenikus Életvédő Alapítvány által meghirdetett Életvédelem a Bibliában című pályázat díjait február 14- én adták át. Az ünnepségen felolvasták Bíró László családreferens püspök, az Ökumenikus Életvédő Alapítvány kuratóriuma alapító tagjának üzenetét, majd Hámori Antal, az Életvédő Fórum alelnöke mondott beszédet.

Nagyvilág

Számítok rátok!” – Kirill pátriárka a fiatalokhoz – A moszkvai Szent Dániel kolostorban február 14-én tartották az ortodox ifjúsági egyesületek felelőseinek harmadik találkozóját, amelyen Kirill pátriárka is felszólalt.

Négyszázharminc év az Örök Városban

Fejezetek a római magyar szeminárium történetéből – A XVI. században Szántó Arator István, aki Devecseren született és a nyitrai egyházmegyében lett szeminarista, 1560-ban Rómába érkezett, a Szent Ignác által alapított Collegium Germanicumba, hogy ott folytassa tanulmányait.

Márciusi imaszándékok: A nőkért és a kínai katolikus hívekért

Általános szándék: Hogy a nők szerepét jobban értékeljék és felhasználják a világ valamennyi nemzetében. 2007 novemberében Szaúd-Arábiában a katifi törvényszék kétszáz korbácsütésre és hat hónap börtönre ítélt egy tizenkilenc éves lányt, akit hét férfi ismételten elrabolt; bűne az volt, hogy kocsiban ült olyan férfival, aki nem rokona. Az eset világszerte méltatlankodást váltott ki.

A leprások apostolát szentté avatják

Tíz ügyben döntöttek a bíborosok – Jozef Damian de Veuster (1840-1889) belga pap, aki 1873-tól Molokai szigetén a leprások lelkipásztori szolgálatára áldozta életét, és 1995-ben emelték a boldogok sorába, idén a kanonizált szentek közé kerül. Molokai szigetén hatszáz leprás beteg élt kitaszított körülmények között. Damján atya igyekezett egészségügyi ellátást is adni betegeinek, mert orvos nem … Olvass tovább

Vietnam: vallásszabadság és javuló diplomáciai kapcsolatok

Az ázsiai országba Pietro Parolin prelátus vezetésével látogatott a napokban egy szentszéki delegáció. A vietnami kormány meghívásának tett eleget a vatikáni államközi kapcsolatok titkárhelyettese.  Vietnam és a Szentszék közös munkabizottsága február 16-án és 17-én tartotta első találkozóját Hanoiban. Megállapították, hogy előrelépés tapasztalható a vallásszabadság terén Vietnamban. Az ázsiai ország külügyminiszter-helyettese azt kérte a Szentszéktől, hogy … Olvass tovább