Kozmikus harc a lelkekért
Gondolatok a 62. Cannes-i Filmfesztiválról – Május 24-én ér véget a 62. Cannes-i Filmfesztivál, kultúránk egyik nagy összeseménye.
Gondolatok a 62. Cannes-i Filmfesztiválról – Május 24-én ér véget a 62. Cannes-i Filmfesztivál, kultúránk egyik nagy összeseménye.
A keresztény ikonográfia területén a képzőművészek számára az egyik legnagyobb misztériumot Urunk színeváltozása és mennybemenetele jelentette, hiszen túl kellett lépniük a „fizikai lét” ábrázolásán…
Vatikáni vendég ministránstalálkozón – Az egri főegyházmegye ministránstalálkozója május 23-án lesz Egerben. A találkozóra a városba érkezik Piero Marini érsek a Vatikánból.
Görög katolikus misszió Budapesten – „A mai társadalomban fontos, hogy közösséghez tartozzatok, melynek egy közös alapja van. Sokféle közösség próbál elcsábítani, mint például a szekták. Olyan közösség kell, ami állandó és nem változik a világszemlélettel.
Közös pünkösdi mise Csíksomlyón és Pilisszántón – Vágyaink ellenére, a távolság és a magas útiköltség miatt sokan nem tudunk elzarándokolni Magyarországról Csíksomlyóra, pedig szeretnénk erdélyi testvéreinkkel lenni. Ezért itt, a Pilis hegy oldalában, a pilisszántói Boldogasszony kegyelmével, a csíksomlyói misével egy időben – az időeltolódás miatt 11 óra 30-kor kezdődik az eucharisztia.
A soroksár-újtelepi Fatimai Szűzanya-templomban május 12-én negyedik alkalommal rendeztük meg a Fatimai Szűzanya Magyar Istenes Versek Szavalóversenyt, budapesti általános és középiskolák részvételével, 5-6. osztályos, 7-8. osztályos és középiskolai kategóriákban.
A Kairosz Kiadó méltán népszerű Miért hiszek? című interjúkönyv-sorozatának legújabb kötete Székely János püspöknek teszi fel a kérdést. A mindössze negyvenöt éves főpásztor gazdag és értékes életutat mondhat magáénak. Az interjú során életének legfontosabb, legnehezebb vagy éppen legszebb eseményeit ismerheti meg az olvasó.
Élménybeszámoló a Szentföldről – XVI. Benedek pápa szentföldi zarándoklata alkalmával Izraelbe utaztam a magyarországi neokatekumenális közösségek szervezésében, annak tagjaként.