Egy igaz hírmondó

Pálma néni jóval nyolcvan fölött, Búza Barna kilencvenkét éves.” – Ma, 2009. május 14-én este pedig ezt írhatom: „Budapest, Krisztinaváros. Szentmise Pálma néniért. Húsvét után végakarata szerint csendben, szűk körben eltemették. Február 21-én töltötte be 95. életévét.

Szívből örülök, hogy ismerhettem őt, régi idők tanúját, s egy olyan embert, aki – bár összeroppanhatott volna a történelem próbatételei alatt – hitét megtartotta, a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta.
Budai lakásából csodálatos rálátás nyílt a városra. Erkélyét madarak látogatták, szobájában a két világháború közötti magyar szellemi élet kincsei, dedikált könyvek, plakátok, szobrok. Szinte mindenkit ismert napjaink szellemi életéből, akire odafigyelni igazán érdemes. Rádiós volt, fáradhatatlan újságíró, szellemi kalandokra mindig kész, nyitott szívű, egyedül élő, de sosem magányos nő, akinek életét meghatározta az evangélikus családi háttér, az evangélikus gimnázium. Tudósító, akinek életeleme volt, hogy hírt adjon szépről és jóról. Írók, költők, utazók gyorsírással papírra vetett följegyzéseinek szenvedélyes megfejtője.

Irodalomtörténésznek és újságírónak nevezik őt a lexikonok. Sokunk számára azonban sokkal több volt ő: ember az embertelenségben. Tihanyi szobámban sokszor megszólalt a telefon, s félreismerhetetlen hangján bejelentkezett: „Budapest!” Szívesen jött hozzánk, ha tehette: kiállítások, ökumenikus imádságok, előadások tiszteletre méltó látogatója volt. Örült, ha írást küldhetett rólunk az Evangélikus Életnek, a Magyar Nemzetnek, az Új Embernek, a Keresztény Életnek, akár kisebb helyi lapoknak is.

A háború utáni években a Csepel Művek elkötelezett népművelője, szabadegyetemet szervező apostola a tiszta kultúrának. Olyan ember, aki kereste és megtalálta a lehetőséget, hogy képviselje a tiszta művészetet és igazi kultúrát, amikor mások megrettentek vagy visszahúzódtak.
Nem kis feladat lesz összegyűjteni számtalan kisebb-nagyobb írását, rendezni irodalom- és művészettörténeti hagyatékát. De feladat és kihívás mindenki számára az ő élete: sosem szabad feladni a reményt, mert az emberek sorsa nem azoktól függ, akik nem hisznek az életben, hanem azoktól, akik gyökeret tudtak verni a hitben, és meggyőződésük, hogy az élet erősebb, mint a halál. Nyugodjék békében!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..