A hét szentjei

Szent Henrik (Július 13.) – Szent István király feleségének, Gizellának volt a testvére. A hildesheimi katedrális iskolájában tanult, és hazájába csak akkor tért vissza, amikor apja visszakapta birtokát.

Homíliavázlat: Semmit, ami fölösleges…

Öveges József, vagy ahogy a magyar televíziózás hőskorában ismertté vált, Öveges professzor kísérletei a mai napig is emlékezetesek. Közérthető nyelvezete, átütő egyénisége mellett megkapó volt, hogy bonyolult fizikai és természettudományos jelenségeket egyszerű eszközökkel tudott bemutatni.

Egyetemisták Rómában

A napokban Pákozdi István egyetemi lelkész vezetésével fiatalok utaztak Rómába, hogy részt vegyenek az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának és a római vikariátus szervezésében július 9-én kezdődő, és 12-ig, vasárnapig tartó európai egyetemisták találkozóján.

Virrasztók

A segesdi ifjúsági találkozóról – A kaposvári egyházmegye július 3. és 4. között Segesden tartotta hagyományos ifjúsági találkozóját. A szervezők a korábbi elképzelésektől eltérően már pénteken este várták a fiatalokat, akik még aznap szentmisén vettek részt, majd éjszakai szentségimádáson. Közvetlenül a szentségkitétel után a jelen lévő atyák és papnövendékek vezetésével ünnepélyes keretek között zajlott az esti dicséret, valamint a befejező imaóra. A fiatalok már korábban feliratkozhattak az éjszakai virrasztásra.