Homíliavázlat: Semmit, ami fölösleges…

Szinte nevetséges volt egy-egy kísérlete vagy mérése: egy darab spárgával és két cipősdobozzal meghatározni a hang terjedési sebességét, vagy két vonalzóval, egy gyertyával és egy tükörrel megmérni a Hold-Föld távolságot. Ezek az úgynevezett sivatagi módszerek eszköztelenségük és tiszta gondolatiságuk miatt vonzóak. Bennük van az evangélium egyszerűségének és szegénységének a gazdagsága.
Márk evangéliumában Jézus vándorprófétaként küldi tanítványait. Az útra bocsátó szavai most parancs, határozott utasítás: Ne vigyetek magatokkal felesleges holmit! Ne csak a lélek szabadságát élvezzétek, hanem legyetek függetlenek az e világ javaitól is! Használjátok, ha alkalmasak, de ne kötődjetek hozzájuk! (vö. Mk 6,8 k). Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Az odafönt valókat keressétek!” (Kol 3,1). Assisi Szent Ferenc elhíresült mondása: „Deus meus et omnia”, azaz „Istenem és minden dolog” tömören fogalmazza meg a sorrendiséget, és megragadja azt a belső szabadságot, amellyel az ember képes nem kötődni és nem körömszakadtáig ragaszkodni a tárgyakhoz. Ezzel egy kicsit veszi a bátorságot, hogy az ellentmondás jelévé váljék. A karthauzi kolostorban éveket eltöltött magyar atya is arról számol be, hogy a legtöbb használati tárgyat a szerzetesek maguk készítik. Lehet, hogy nem tökéletes formatervezésűek, de minden anyagot hasznosítanak. Addig használnak egy-egy tárgyat vagy anyagot, amíg az egyáltalán felhasználható. Semmit ki nem dobva és le nem cserélve csak azért, mert van újabb. Azonban, ha új eszköz beszerzésére van szükség, a jót veszik meg, tudva azt, hogy hosszú ideig kell szolgálnia.

Az egyház a történelem zarándokútját járva mindig tartalékol némi frissességet és meglepetést. A rendesen – rendkívüli módon – működő Szentlélek el-elcsodálkoztat. Így volt ez az ötvenes évek magyar egyházában is. Az iskolák államosításával, a szerzetesrendek szétszórásával és az intézmények bedarálásával új helyzetet teremtett: eszköztelenül, csak Jézusra figyelve is hatékony-e az evangelizáció? Átmegy-e a hit? Megélhető-e a remény? Majd az elmúlt húsz évben az egyházi intézményrendszer újjáépülésével pontosan ugyanezek a kérdések maradtak meg. Az internet, a pénzügyi rendszerek és az újmaterialista fogyasztói társadalom körülményei között is változatlan a küldetésünk lényege. Hirdetjük-e a megtérést? Van-e személyes kapcsolatunk az Úrral? Tudunk-e közösségben élni egymással? Fontosabbak-e személyes kapcsolataink a dolgok birtoklásánál? A betegágytól eltávozva csak a gyógyszert hagyjuk-e ott, vagy Jézust is? Tárgyainkba kapaszkodva marad-e szabad kezünk elfogadni Krisztus kinyújtott kezét és egymás ölelésre tárt karját? Tudunk is, merünk is Isten szegénykéi lenni, akinek közösségében – ha semmink sincs, mégis – mindenünk megvan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..