Újabb ezer év nyitánya…

Millenniumi mozaik a pécsi egyházmegyéből – A mediterrán hangulatú, napfényes Pécs hónapok óta lázban ég: egyszerre ünnepli múltját és jövőjét. Lakói – a nagyszámú hazai és külföldi turistával együtt – beletörődéssel vagy a végcélt látó örömmel kerülgetik az Európa Kulturális Fővárosa programra készülő kétezer éves minimetropolisz feltárásait, munkagödreit és építkezéseit.

Az életet választva

Felépült Lökösháza temploma – Lökösháza új templomát a Fatimai Szent Szűz tiszteletére szentelte fel Kiss-Rigó László püspök augusztus 22-én. A plébánia lelkipásztori szolgálatát – mint az elmúlt három évben – Szujó Antal kevermesi plébános látja el.

A ránk bízottak tisztánlátásáért

Magyar és francia imaiskolások találkozója – „Művészek vagytok, a harmadik évezred építői. Legyetek a testvériség és a szabadság mozgalmának az emberei; a világ világossága. Ne féljetek, hiszen Krisztus veletek van mindennap!” – Mgr. Marc Stenger, Troyes püspöke, a franciaországi Pax Christi elnöke üzente ezt a kaposvári és a nagykanizsai fiatalokon keresztül a magyaroknak.

Nagyvilág

Ifjúsági nap Kínában – „Úgy gondolkodom, beszélek és cselekszem, ahogyan Jézus.” Ez volt a jelmondata az augusztus 18. és 22. között Tajvanon megtartott kínai ifjúsági találkozónak.

Az Olvasó írja

Köszönet Willi Klinkhammernek – A magyarországi németek budapesti egyházközségének plébánosa egy évtized után a napokban befejezi itteni szolgálatát. Willi Klinkhammer plébános, a kölni főegyházmegye papja az elmúlt évtizedben jelentős lelkipásztori tevékenységet fejtett ki.

Könyvespolcra: Kis családtörténet

A történelem az ember históriája, s hogy az élet tanítómestere, abból az egyszerű tényből következik, amit a Biblia mond a teremtésről. Az ember értelem, szabad akarat, szív együtt – s madáchi szóval anyag és napsugár, aki a történelemben mindig így van jelen: minden időben, a kis dolgokban is ott van a Családtörténetek (jól megírva!) igazolják, egy-egy kisebb közösségben tetten érhetők a „nagy történet” eszmei-ideológiai, társadalmi szituációi, elevenítő vagy lassító mozgásai. És a különbségek a zsarnoki korokban. Persze ez már karakterológia, mélylélektani kérdés.