A hit megtartó erejéről

A szoboravató ünnepségen számos erdélyi közéleti személyiség, valamint a budapesti Szent István Lovagrend zarándokai is részt vettek, akik az országalapító király kardjának hű másolatát is magukkal hozták az eseményre. A vendégeket Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere köszöntötte, majd Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Államalapító szent királyunk „egy olyan ország alapjait rakta le, amelyik túlélte az évszázadok viharait. Idegen népek gyűrűjében, a keleti és a nyugati világ szorításában országot, hazát, nemzetet alapított. Éleslátása és vasakarata nélkül ma talán csak porfelhő lennénk, amelyet a szél terel idébb-odább” – mondta beszédében a megyei elöljáró.
A monumentális Szent István-szobrot Tamás József gyulafehérvári segédpüspök áldotta meg és leplezte le. A székely és a magyar himnusz éneklésével záruló ünnepség után a jelenlevők felvonultak a helybeliek és az önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően teljesen megújult perkői Szent István-kápolnához. A nagy kánikula ellenére idén is több ezer zarándok vett részt a környékbeli papság és Tamás József segédpüspök által celebrált búcsús szentmisén. A segédpüspök prédikációjában a materializmus térhódításáról, az embereknek az egyháztól való eltávolodásáról beszélt. Hangsúlyozta: a mai világban az egyetlen biztos támpontot a megtartó és összetartó hit jelenti. A perkői búcsút követően Felső-Háromszék legnagyobb búcsújáró helyén a Bojtorján együttes lépett színpadra, majd a nemzeti ünnepre való tekintettel az egész Székelyföldön őrtüzek gyúltak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .