Firenzei emlék

Kevesen tudják, hogy Firenzét a XIX. század közepének-végének, illetve a XX. század elejének várospolitikája nem hagyta érintetlenül. Ha csak az építkezésekre gondolunk, akkor megemlíthetjük az Arno partját igencsak uraló Nemzeti Könyvtár épületét, ha pedig rombolásra, akkor a város több terén emelkedő városkapukat: a XIV. századra kiépült városfalakat (Bécshez, Pesthez hasonlóan) a múlt században váltották fel a sugár- és körutak.

Feladat és öröm

Beszélgetés a papságról Jelenits Istvánnal – Jelenits Istvánt gyakorta kérdezik. Különféle indíttatásból, nagyon különböző emberek, egészen eltérő témákról. S ő rendre válaszol. Megfontoltan, körültekintően, sok szempontot mérlegelve, a humortól sem irtózó komolysággal.

Isten mozdulatát követve

Kisléghi Nagy Ádám a találkozóról – A nemzetközi művészvilág képviselői és XVI. Benedek pápa találkozóján Magyarországot Kisléghi Nagy Ádám festőművész képviselte. ‒ A találkozó fontos üzenete volt: meg kell fogalmazni, mi a művészek felelőssége és hivatása ‒ mondta a találkozó után a magyar festő.

Közös kívánság a párbeszéd folytatása

Rowan Williams canterburyi érseket fogadta november 21-én XVI. Benedek pápa – A szívélyes hangvételű megbeszélés során megvitatták azokat a kihívásokat, melyek minden keresztény közösségben megjelennek az új évezred kezdetén. Megállapították: tovább kell kutatni az együttműködés lehetőségeit. Szó esett a katolikus egyház és az anglikán közösség közötti kapcsolatot érintő legutóbbi eseményekről is. Hangsúlyozták a közös akaratot a katolikusok és anglikánok közötti ökumenikus párbeszéd folytatására.

A pedagógia reménye – a remény pedagógiája

Ezzel a címmel rendeztek nemzetközi konferenciát Szegeden, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán november 20-án. Egyúttal tudományos sorozatot indítottak el, amely a társadalom intézményeinek személyiségfejlesztő hatását, illetve azok elmaradásait kívánja vizsgálni.A konferencián küldöttséggel vett részt a szlovákiai Rózsahegyi Katolikus Egyetem Anton Konecný, a teológiai kar dékánja vezetésével, Pásztor Zoltán kassai helynök és Martin Michalícek, a Nyitra egyházmegyei kateketikai hivatal igazgatója. Megnyitójában Kiss-Rigó László püspök a keresztény reménynek a nevelésben való megjelenéséről szólt.

„Jöjj el, édes Üdvözítőnk!”

Advent első vasárnapjával új egyházi évet kezdünk. Maga a szó is arra utal, hogy Krisztus-várás az egész életünk. Isten őbenne nyilatkoztatta ki emberszeretetét. Nélküle aligha lehetünk boldogok. „Szent Bernát gondolata szerint Krisztus hármas eljöveteléről beszélhetünk.

Sokszínűség az egységben

Környezettudatosan – Debrecenben – A debreceni Svetits Intézet és a Boldog Terézia Szakkollégium négy különböző témájú kiállításának megnyitójával kezdődött a Svetits-hét, valamint a szakkollégium által rendezett Zöld hét november közepén.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.