Közösségi liturgikus életünknek van egy visszatérő, nagyon kedves és mindnyájunk által igényelt formája: a szentségimádás. Azért is fontos számunkra, mert ez másféle találkozás Jézus Krisztussal, mint a szentáldozás. Ezért is viseli Az Eucharisztia tisztelete címet ez a fejezet.

„Az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában” – olvassuk Szent Lukácsnál. Az evangélista nem ír semmit arról, hogyan is történt ez az esemény, mit is tartalmazott ez az isteni szózat. Csak arról tudósít, hogy Keresztelő János hallgatott az isteni indításra, s bejárta a Jordán egész vidékét. Bejárta, hogy megismertesse az Istenre szomjazó emberekkel a szózat tartalmát, hogy szívükbe vésse: közel van az Isten! Ő már elindult felénk, s most nekünk is lépnünk kell felé. Ő már kopogtat, nekünk meg kell hallanunk, és ajtót kell nyitnunk. Ő már jönni akar, nekünk pedig egyengetni kell az ösvényt, hogy ne állhasson semmi a találkozás útjába.

Mit hirdet János, Zakariás fia? Az evangélium görög szövege szerint „a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára”. A szentmisén más magyar fordítást olvasunk, nem a megtérés, hanem a bűnbánat keresztsége szókapcsolatot.