Üdvösségünk kedvező időszaka

A Szentatya homíliájában a szertartáson elhangzott olvasmányból indult ki, melyben Szent Pál arra inti a tesszalonikai híveket, hogy készüljenek Jézus Krisztus eljövetelére. Az ókori világ nyelvezetében az advent (eljövetel) szó az uralkodó érkezését jelentette. A keresztények számára ez az uralkodó Krisztus, aki eljött szegény világunkba, hogy mindenkit meglátogasson. Érkezésének ünnepére hivatalosak mindazok, akik hisznek benne, abban, hogy jelen van a liturgikus gyülekezetben. Az adventus latin szó pontosan azt fejezi ki, hogy Isten itt van, nem szigetelte el magát a világtól, nem hagyott magunkra bennünket. Akkor is, ha nem láthatjuk és nem tapinthatjuk meg, amint az az érzékelhető világban történik, ő itt van, és meglátogat minket számtalan módon. Az advent másik alapvető eleme a várakozás, amely egyben a reménység időszaka is. Ezekben a hetekben úgy kell tekintenünk az időre és a történelemre, mint üdvösségünk kedvező időszakára. Az emberiség vándorútját a reménység jelöli meg, ám a keresztények számára ez a bizonyosság útja, hogy az Úr elkísér bennünket életünk zarándokútján, és egy napon letörli a könnyeket arcunkról. Egy nem is távoli napon minden beteljesül Isten országában – amely az igazság és a béke uralma. A várakozásnak sokféle módja van – mondta homíliájában a pápa. – Ha a várakozás időszakát nem töltjük meg értelemmel, elviselhetetlenné válik. Amikor azonban értelmes a várakozásunk, állandóan azt érezzük, hogy életünk minden pillanata értékes számunkra. A keresztény módon megélt advent felébreszti bennünk a várakozás igazi értelmét, ráhangol a reménységben gazdag jövőre. Térjünk vissza hitünk középpontjához, amely Krisztus misztériuma, a Messiásé, akit századokon át vártunk, és aki megszületett a betlehemi szegénységben. Amikor eljött közénk, elhozta szeretete és üdvössége ajándékát. Krisztus közöttünk él a Szentírásban, az egyházi évben, a szentekben, az élet apró és nagy történéseiben, a teremtésben. Advent a jelenlét és az örök várakozás ideje, és főként a bensőséges öröm időszaka, hogy Isten gyermekké lett, és eljött közénk. Ez a láthatatlanul is bennünk élő öröm kísérjen bennünket adventben a bizalom útján – mondta végül a pápa a Szent Péter-bazilikában egybegyűlt híveknek.

(VIS)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .