Elefántcsontpart a végső fordulat előtt

Újabb drámai pillanatok elé tekint az afrikai ország. Úgy tűnik, hogy végső pontjához érkezett a megválasztott elnök, Alassane Ouattara és a leköszönő Laurent Gbagbo közötti konfliktus. Köztudott, hogy a korábbi államfő visszautasítja a hatalom átadását utódának. Ouattara csapatai a főváros után Abidjan, az ország gazdasági központja, a korábbi államfő álláshelye fölött is átvették az ellenőrzést. Az új elnök katonái az állami televíziót is elfoglalták. Attól lehet tartani, hogy a válság csak vérfürdő árán oldódik meg.

Hírek

Magyar Örökség-díjban részesült Szabó Ferenc jezsuita

Teológiai és irodalmi munkásságáért Magyar Örökség-díjban részesült Szabó Ferenc jezsuita szerzetes. Az ünnepélyes díjkiosztásra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor, március 26-án. Jelen volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök és felesége, Dalma asszony, valamint Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió volt vezérigazgató-helyettese. Az ünnepséget Hámori József professzor, a bírálóbizottság elnöke nyitotta meg. A Magyar Örökség-díjat Dávid Katalin művészettörténész, a bizottság tagja nyújtotta át Szabó Ferencnek. Az elismerés indoklásában szerepel, hogy a díjazott munkásságával hozzájárult a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumának létrehozásához.

Magyar Kurír

Mely kérdésekben időszerű ma is?

Emlékezés Prohászka Ottokárra

Tudományos konferenciával, szentmisével és koszorúzással emlékeztek meg Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök halálának nyolcvannegyedik évfordulójáról április 2-án, a budapesti Központi Papnevelő Intézetben és az Egyetemi templomban. Az alatt a szószék alatt és falak között gyűltek össze tisztelői, ahol 1927. április 1-jén prédikációja közben rosszul lett. Másnap – hatvankilenc éves korában, huszonkét évi püspökség után – elragadta a halál. – Tanítása mindig egyértelmű és aktuális volt. Figyeltek szavára, olvasták írásait, művei több nemzedék számára is lelki-szellemi táplálékul szolgáltak – emelte ki a szentmisén mai utódja, Spányi Antal. – Gondolatai nem vesztettek időszerűségükből, azok többsége ma is aktuális és eligazító. Ha figyelembe vesszük egész életútját, emberi fejlődését, szociális elkötelezettségét, akkor objektív képet kaphatunk tanításáról, tevékenységéről. Feladatunk, hogy megvédjük az egyoldalú, beszűkült ítélettől, hogy senkinek ne engedjük nevét rövid távú, önző érdekek igazolására fölhasználni.

„Legyen befogadó és sosem kirekesztő”

A Katolikus Ház ünnepélyes átadása Szegeden

Ünnepélyes keretek között nyitották meg március 29-én a Katolikus Házat Szegeden.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök röviden idézett három evangéliumi részt, amelyekben Jézus egy épület falain belül tanított. Kifejezte reményét és óhaját, hogy ez a ház minden betérő számára az evangélium forrása lesz. Megáldotta a Katolikus Házat és mindenekelőtt az embereket, akik itt dolgoznak, s akiket szolgálatuk valamiképp az intézményhez kapcsol.

Kondé Lajos pasztorális helynök, szeged-belvárosi plébános röviden beszélt a több mint háromszáz éves ház közelmúltjáról, és arról, hogyan építették újjá a rendszerváltást követően az erősen leromlott állapotban visszakapott épületet.

A Dugonics tér 12.-ben a tér fölé magasodó, a belvárosi plébánia tulajdonában álló Katolikus Házban működik a Szeged-csanádi egyházmegye pasztorális helynöksége. Innen irányítják a pasztorációs és a kateketikai munkát. Az alagsori részben található az egyetemi lelkészség, valamint a Millenniumi Kávéház és Klub.

Nyíregyházi „talentumok”

A Szent Imre Gimnázium elismerése

Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet kapott a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium. Megyesi Mária igazgató elmondta: ez a cím komoly szakmai elismerésnek számít.

Az iskolában 2006 óta működő Talentumok tehetséggondozó programban a tantestület harminc pedagógusa, valamint egy tehetséggondozó szakértő-pszichológus vesz részt. Az intézmény nyolcosztályos képzési formája nagy előny a tehetséggondozás terén, hiszen a tanárok korán felismerhetik és hosszú éveken át fejleszthetik egy-egy diák tehetségét.

Felhívás az olvasókhoz

Képeket várunk II. János Pálról

II. János Pál pápa közelgő boldoggá avatása kapcsán pályázatot hirdetünk. Családi fényképalbumokból várunk kedves Olvasóinktól a néhai szentatyáról készült fotókat, amelyek a Vatikánban, pápalátogatások alkalmával itthon vagy külföldön, illetve ifjúsági világtalálkozókon készültek. Papírképeket postán küldjenek, legalább 1 MB méretű digitális fényképeket pedig az ujember@ujember.hu központi e-mail címünkre várunk. A legjobb fotókat a boldoggá avatáshoz kapcsolódó lapszámainkban megjelentetjük a készítők nevének feltüntetésével. A képek leadási határideje: 2011. április 15.  

A családi élet és a munka kapcsolatáról

Európai családegyesületek nyilatkozata

Antoine Renard, az Európai Katolikus Családegyesületek Federációja (FAFCE) elnöke március 30-án nyilatkozatot adott át Soltész Miklós szociális, család- és ifjúsági államtitkárnak azon a tudományos konferencián, amelyet Állam és egyház felelőssége a jövő nemzedékért címmel rendeztek Budapesten Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke fővédnökségével.

A FAFCE többek közt hangsúlyozta azt is, hogy a családok előtérbe helyezése a kulcsa annak, hogy egyensúly jöjjön létre a családi élet és a munka között, és hogy inkább a családi élet figyelembevételével kell megtervezni a munkafeltételeket, mintsem hogy a munkafeltételek diktálják a családalapítás lehetőségeit. Ez döntő szempont, ha Európa magabiztosan akar szembenézni jövőjével, különösen a következő generációkat tekintve.

MKPK Sajtószolgálat  

Nem statisztikai kérdés

Ahány előadást meghallgatunk, ahány cikket elolvasunk, szinte annyiféle adatot ismerhetünk meg a jelen és a jövő népesedéséről, a hazai és külhoni helyzetről. Nem is szólva az okokról! Miért csökken hazánk és Európa népessége?

Sokan egyszerűen elintézik a kérdést: alig van hitoktatás, szinte senki nem neveli a fiatalokat házasságra, családi életre. Vagy: nincs elég jövedelem, sok a bizonytalanság, elveszhet a munkahely. Ki tudja, mit hoz a holnap? És még sok más okot is emlegetnek a mindennapi beszélgetésekben, tudományos értekezésekben. Csakhogy gondoljunk az ellenpéldákra: 2002 óta a kiterjedt hitoktatással rendelkező Lengyelországban is egyre több a halálozás, mint a születés, pedig mi gazdaságilag jobb helyzetben vagyunk. És Németországban miért kevés a családalapítás, gyermekvállalás?