Amikor a szovjet tankokra alapozott hatalom gyakorlói 1988-89-ben már világosan látták, hogy a Szovjetunióra többé nem számíthatnak, gyorsan munkához láttak politikai és gazdasági átmentésük érdekében. Nemcsak a pártvagyon mentésére, embereik elhelyezésére volt gondjuk, hanem a közelgő szabad választásokon elérhető esélyeikre is gondoltak.

Ennek egyik mozzanata volt, hogy siettek felvenni az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, ennek előfeltételeként pedig törvényt hozni a vallásszabadságról és az egyházak jogállásáról. Tette ezt egy nem szabadon választott kormány előterjesztésére egy ugyancsak nem szabadon választott Országgyűlés 1990. január 24-én, a IV. számú törvény elfogadásával.

„Felszólítom, hogy álljon meg!” A kiáltás visszhangot ver a Ferenciek terei aluljáróban. Hetven év körüli néni menekül néhány csokor virággal. „Álljon meg, nem érti? Ez hatósági felszólítás!” A rendőr, mintha egy amerikai akciófilmben lennénk, a tettes után iramodik, már-már villanni látom kezében a magnumot. Többeknek feltűnik a jelenet, megjegyzések röpködnek: „Hű, de bátor vagy!”, „Le is lövöd?”, „A maffiózókkal nem keménykedsz ennyire, ugye?” A néni eközben egérutat nyer, a hajsza hirtelen véget ér. A rend őre bosszúsan legyint, a bűn megtorlatlan marad.

„Budapesten mindennap lesz biciklisrazzia”, „Levadásszák a szabálytalan bringásokat” – olvasom április 4-én. Alaposan a körmükre néznek a hónap folyamán, mivel tavaly száznegyvennyolc balesetet okoztak a fővárosban (az autósok vajon hány ezret?).

A zsigeri egyházgyűlöletéről ismert sajtótérfél bőszen kikelt egy új folyamat ellen: azért háborognak, mert sok önkormányzat tervezi, hogy egyházi kezelésbe adja egyik-másik iskoláját. A dolog már odáig fajult, hogy egy különösen agresszív napilap Keresztes háború az oktatásban címmel rémiszti olvasóit, felsorolva tizenhét eltérő helyzetű települést Miskolctól Tiszaburáig, afféle elrettentő példasor gyanánt.

Az egyházi fenntartásba adás ellenzői „alkotmányos alapjogok megsértésére figyelmeztetnek”. Szerintük az egyházi kézbe adás egyfelől „az állami költségvetést terheli meg értelmetlenül”, másfelől „sértheti a gyermekek és szülők alapjogait, a diákok világnézetileg semleges oktatáshoz való jogát is. Ráadásul az egyházakat még a területi ellátási kötelezettség terhétől is megszabadította a törvénymódosítás. Az önkormányzati iskolákkal szemben ugyanis az egyháziak nem kötelesek minden, a környékről jelentkező diákot felvenni, továbbá nem csupán vallási hovatartozást, de hitéleti tevékenységet is elvárhatnak a gyerekektől, sőt az ott dolgozó pedagógusoktól is. Ez természetes egy egyházi iskolában, csakhogy számos településen egyetlen intézmény van, így nincs, pontosabban szeptembertől sok diáknak nem lesz választási lehetősége.”