.Képünkön iskolások figyelik a madárgyűrűzést a Naplás-tónál – Barsi Balázs ferences szerzetes a természet és a hit kapcsolatáról a „Két méter szeretet, három adag cél?” című írásunkban fejti ki gondolatait
Fotó: MME archívum/Szász Péter
E gombánkat, amely valóban hatalmasra is nőhet, Langermannia giganteának nevezik. Az egyik legnagyobb méretet elérő, könnyen felismerhető, ehető gombafajunk. Ritkán mondok vagy írok le ilyet egy szabadon termő gombáról, de most megteszem. Nem kell elvinnünk gombavizsgálóhoz, ha ismerjük néhány alapvető tulajdonságát. Ha legalább húsz-harminc centiméteres vagy ennél nagyobb méretű, gömbölyded, fehér színű gombára lelünk, az csak az egyik pöfeteg lehet.
Napsütéses, igazi szép májusi reggel volt, amikor elindultam az alföldi csatorna mentén. Akácillat úszott a levegőben, fehérbe borult, virágzó bodzabokrok integettek felém, és hangosan, boldogan daloltak a madarak. Egy körülbelül két kilométeres szakaszon terveztem számolni őket. Május közepén már szépen zöldell az új nád, a nádirigók mégis tavalyi, kimagasló, száraz szárakon kapaszkodva énekeltek. Harsogó, „kara-karakit- kit” karicsolásuk nem különösebben szép, de hozzátartozik a nádszegéllyel kísért csatornák hangulatához.
Az idei húsvétot külföldön töltöttük. Velence volt az egyik cél, ahonnan rejtélyes módon eltűntek a macskák, ám annál több kutyát vezettek pórázon. Szlovéniában is jártunk. A Bledi-tó közepén egy kis sziget fekszik. Nagyboldogasszony-templomát kötelező fölkeresnie a turistának. A legenda szerint ugyanis aki meghúzza a harangját, annak teljesül a kívánsága. Mi is megkongattuk párszor, de tudván tudva, hogy semmi sem adatik csak úgy.
Régi adósságát törlesztette a szülőváros, amikor május 7-én megnyitotta a legszögedibb szögedi, Bálint Sándor szellemiségét megidézni hivatott Alsóvárosi Tájházat. Mint emlékezetes, a szakrális néprajz világszerte ismert tudósának szülőháza épp a centenáriumi évben, 2004-ben került kalapács – majd csákány – alá
Alsóváros boldog életű fiát, aki utolsó óráiban rögzítette és mutatta be a magyar népi vallásosság évszázados tárgyi és lelki örökségét, nem kímélte a kommunista diktatúra: besúgókkal vették körül, bíróság elé citálták, elítélték és nyugdíjazták, majd igyekeztek súlytalanná tenni egyetemi életművét. Csakhogy az alsóvárosi paprikás özvegyasszony fiának munkássága megkerülhetetlenné vált, és e tényt elsősorban a folklorista növekvő nemzetközi tekintélye igazolta az itthoni gáncsoskodások ellenében. Az Ünnepi Kalendárium, A szögedi nemzet; a Szeged városa; a Szeged reneszánsz kori műveltsége írójának, a szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony-kegyhely és a hazai búcsús kultuszok feldolgozójának gazdag gyűjteménye a Móra Ferenc Múzeum néprajzi osztályán várta a feltámadást.
Zamárdi nyugati határában található a Szamárkő – egyesek szerint a település neve is ebből, a szamár szóból ered. Helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A sziklához délről egy kör alakú, súlyos, faragott kő támaszkodik, amelyen két nyom látható. A nyomok népies elnevezése ördöglépés, illetve Jézus nyoma. A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel, szamárháton. Amikor a kőhöz értek, a szamár odakapott a szikla oldalán nőtt dús fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A két mélyedés pedig a szamár patájának nyoma, illetve a kis Jézus lábnyoma. A Szamárkő valójában a honfoglalás előtt ott élő pogány népek áldozati helyéül szolgált egy ismeretlen istenség számára. A kelták a szikla körül földvárat építettek, amelynek nyomait régészeti ásatások tárták fel.
Fotő: Zsille Gábor
A teremtett világ mérhetetlenül gazdag: kincsek között és fölött élünk, bár ennek olykor (vagy inkább meglehetősen gyakran) nem vagyunk a tudatában. Mi több, e bennünket körülvevő kincsek nem kizárólag szellemi-lelki értelemben léteznek, de tárgyi, kézzelfogható módon is. Például a Balaton déli partján, a Siófoktól tíz kilométerre fekvő Zamárdiban, ahol a Kárpát-medence legjelentősebb avar kori leletegyüttese rejtőzik a földben. A szenzációs, ám egyelőre csak kevesek által ismert lelőhely titkaiba Csákovics Gyula polgármester és Tarr Péter iskolaigazgató avat be.
Zamárdi területe – kezdi az ismertetést Tarr Péter – az őskortól folyamatosan lakott volt: a földmunkálatok során nagyon sok régészeti lelet kerül elő, a legkülönbözőbb korokból. A legrégibb előkerült tárgyak a csiszolt kőkorból származnak. A leletek döntő része a római korból és a kései avar időkből való. Az avarok a Krisztus utáni VI. és IX. század között, mintegy kétszázötven évig éltek a Kárpát-medencében, vagyis a Római Birodalom bukását követő zűrzavaros időszakban. A VI. század elejének vad viharaiból az avarok emelkedtek ki győztesen – hatalmukat végül a Frank Birodalom törte meg. A Balaton vidéke a Frank Birodalom kevésbé fontos peremterülete volt, afféle ütközőzóna, ahol több kisebb-nagyobb népcsoport is megfért. Honfoglaló őseink ebbe a „légüres térbe” nyomultak be.
A 64. cannes-i fesztivál díjait múlt vasárnap, május 22-én osztották ki. A dél-francia tengerparti város 1946 óta ad otthont a világ egyik legismertebb és legnagyobb presztízsű filmes seregszemléjének. A fesztivál fődíját, az Arany Pálmát idén a Terrence Malick által írt és rendezett The Tree of Life (Az életfa) című amerikai alkotásnak ítélte a nemzetközi zsűri, amelynek elnöke az Oscar-díjas Robert De Niro volt. Egy napokban megjelent francia kritika szerint a nyertes film az élet és az önzetlen szeretet himnusza elragadó zenével és kiváló színészi játékkal. A történet egy texasi fiú felnőtté válását, „egy elveszett lélek” útkeresését mutatja be a modern világban. Kevés párbeszéddel, kifejező jelenetek füzérével, briliánsan komponált közelképekkel elevenedik meg a főhős gyermekkora, amelyet az anya szeretete és az apa szigora határoz meg. A főhős felnőtt kori vívódásait a rendező nagy hatású kozmikus képekkel keretezi.