Öt kenyér és két hal (Mt 14,13—21)

A Biblia üzenete

A názáretiek botránkozása, majd Keresztelő János meggyilkolásának hírülvétele után Jézus „magányos helyre” távozik – olvassuk a mai evangéliumi szakasz elején. Neki is szüksége volt visszavonulásra, hogy a háborgó hullámok lecsendesedjenek benne, a „tanítvány” elgondolkodjék „mestere” sorsán, aki előfutára volt. Egyedül kíván lenni az Atyával – zavartalan imádásban.

Tömeggyilkosság Norvégiában

Súlyos terrorcselekmény rázta meg a norvég társadalmat és a világ közvéleményét július 22-én, pénteken. A harminckét éves, rendezett körülmények között élő (biogazdálkodó) Anders Behring Breivik délután fél négykor egy gépkocsiba rejtett, saját készítésű bombát robbantott fel Oslo kormányzati negyedének szívében, nyolc ember halálát okozva, többeket súlyosan megsebesítve. Majd autójával a harminc kilométerre fekvő Utoya-szigetre hajtott, ahol a kormányzó norvég Munkáspárt szokásos nyári ifjúsági táborát tartották.

Történelmi lelet a Dunában

Boldog Salkaházi Sára csontjaira bukkantak?

A Margit híd felújításának része, hogy a Duna érintett szakaszán a meder kotrását, teljes roncsmentesítését is elvégzik – a második világháború óta először. E munka keretében eddig ötszáznyolcvan tonna fémroncsot hoztak felszínre: többek között két, egyenként negyvenméteres uszályt, illetve a németek által 1944. november 4-én felrobbantott régi híd elemeit. (A robbanás negyven német utász és száz magyar civil életét oltotta ki.) Az egykori híd roncsainak egy része a tervek szerint múzeumba kerül.

Katolikus rádió Székesfehérváron

Frekvenciát kapott a Magyar Katolikus Rádió Székesfehérváron. Az adás augusztus 1-jével indul, amelynek keretében mindennap hatórányi helyi, saját készítésű műsort is sugároznak. „Egy külön kis székesfehérvári szerkesztőséget alakítottunk ki, melynek munkatársai örömmel és elhivatottan végzik munkájukat, embertársaik és a jó hír szolgálatában” – mondta Spányi Antal megyés püspök.

Van menedékünk

E héten ünnepeljük Szent Annát, aki Jézus nagyanyjaként minden nagymama védőszentje és mindannyiunk égi nagymamája is. Az ő személyében azoknak is van nagyszülőjük, akik sohasem ismerték, vagy már elengedték mamájukat abba a mennyei házba, ahol nem kell többé főzni, mosni, mosogatni, gyermeket ringatni.

Tinóruk, vargányák

   
A legkeresettebb és legismertebb gombafélék egyike a tinóruk társasága. Egyik nemzetségük, a valódi vagy igazi vargányák csoportja (Boletus) pedig különösképpen a gyűjtők és az eladási szándékkal keresők célpontja. A tinórufélék könnyen felismerhetők, hiszen ha megnézzük a kalapjuk alján lévő termőrétegüket, azonnal észrevesszük, hogy nem lemezek, hanem szorosan egymáshoz simuló csövek tömege alkotja azt. Ez a termőréteg lehet egyes fajoknál fehér, másoknál sárga vagy vörös színű. Kalapjuk színe is változatos. Lehet fehéres, barnás, esetleg feketébe hajló sötétbarna is.

Kő és kavics

   
Sok mindent gyűjtöttem már, és gyűjtök is. Szalvétát, régi pénzérméket, képeslapot, könyvet, bölcs gondolatokat. És követ, kavicsot. Amikor Olaszországban jártam, s Nápolynál a tengerpartra is eljutottam, egy szatyor különböző formájú, gyönyörű színes kavicsot hoztam haza, nem törődve azzal, hogy a hátizsák bizony igencsak húzta a vállamat. Hogy honnan a kövek iránti szeretet, nem tudom. Mindig is csodáltam a hatalmas, erős sziklákat, de az egészen apróvá csiszolódott, töredezett kavicsokat is.

A júniusi erdőben

   
A fák hűvös lehelete csak némileg enyhítette a már kora reggel fülledt meleget. Gyenge szellő borzolta a leveleket, és az ösvényen a hajnali zápor nyomán mindenütt boldogan másztak a csigák. Vízcseppek csillogtak a fűszálakon, és amikor kicsit erősödött a szél, a fák koronájából is hullani kezdtek. Egy kövér csepp a távcsövem lencséjébe cuppant. A zsebkendőmmel törölgettem, amikor énekes rigó repült át az ösvény felett, csőrében két hosszú giliszta lógott. A bokrok közé repült, leszállt az avarba, és ezzel elárulta, hogy fészket elhagyott fiókáit eteti a sűrűben.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.