Gyermeki lélekkel

Egyik ismerősöm új lovat vett pár hete. Nagy esemény ez egy családban, főleg az olyanokban, ahol a ló nem státuszszimbólum, nem sporteszköz, vagy ami még ennél is rosszabb, kupeckodás tárgya, hanem a munkamegosztás fő eszköze: fogatba való. Az ilyen lovat előtte bizony jól meg kell nézni, hiszen idomítottsága, ereje, munkabíró képessége, vérmérséklete nagyban meghatározza használhatóságát. Emellett a kora sem mindegy, főként akkor, ha a gazda is elmúlt hatvanéves, mert ahogy mondta is, ha beválik, lovai listájának végén, bizonyára ez lesz már az utolsó. Hát jól megnézték, az árát is tisztességgel kialkudták, és ahogy kell, a kocsi farához kötve, hazavitték.

Keresem…

Bizonyára sokunkkal megesett már, hogy egy utazás alatt valaki felkeltette az érdeklődésünket, vagy egyszer csak azt vettük észre: valaki bizony felénk tekintget intenzíven.
A legtöbb ilyen esetben rövidke percek alatt dől el, hogy a férfi mer-e kezdeményezni, aztán a nő mer-e reagálni. A recept egyszerű. Adott egy nyílt tekintet. Rá válaszul szép mosoly érkezik. És máris kezdődhet az ismerkedés. De ki ne tudná, hogy mindez csak leírva ilyen egyszerű…

A vadles

Este nyolcra értünk ki a vadleshez. (Vagy ahogy egy baráti családban a gyerekszáj elnevezte: a „rókapuskáló”- hoz.) A megbízatásunk úgy szólt, hogy fél tízig kell figyelemmel kísérnünk a vadjárást. Felkapaszkodtunk a falétrán és elhelyezkedtünk a napszítta deszkapadokon. A két vadásztávcső a párkányra került. Lassan bennünk is elcsendesedett a világ.

Vatikán

XVI.Benedek pápa szeptemberben Németországban

A Vatikánban július 20-án ismertették a szentatya szeptember 22–25-i németországi útjának hivatalos programját, melynek állomásai Berlin, Freiburg, Erfurt, valamint a thüringiai Etzelsbach búcsújáró hely.

„Megbékélésre kell törekednünk”

Interjú Szvjatoszlav Sevcsukkal, az ukrán görögkatolikus egyház vezetőjével

Az ukrán katolikus egyház (továbbiakban UGKE) a katakombalétből előjőve 1989-től szemlátomást növekedésnek indult. 2004-ben az egyház székhelye Lembergből (Lviv) átkerült Kijevbe. 2011 elejétől az egyház irányítását a szinódus legfiatalabb püspöke, Szvjatoszlav Sevcsuk vette át. A nagyérsek az UGKE-nak a moszkvai patriarchátus vezetésével szrembeni, nehézségekkel terhelt kapcsolatáról is nyilatkozott a ZAXID.NET-nek adott interjújában, melynek szerkesztett változatát közöljük az alábbiakban.

Hírek

A mennyei Atya napja

„Az idő sürget. Szeretném, ha az emberek mielőbb megtudnák, hogy szeretem őket, és hogy a legnagyobb boldogságom az, hogy együtt lehetek és beszélhetek velük, mint atya a gyermekeivel.” Eugenia Elisabetta Ravasio olasz szerzetes nővér jegyezte le 1932-től a mennyei Atya általa küldött üzeneteit az embereknek.

Debreceni harangszentelés

 Két új haranggal gazdagodott a Szent Anna-székesegyház, amelyeket Bosák Nándor, a Debrecen–nyíregyházi egyházmegye püspöke szentelt fel július 26-án, a székesegyház búcsúján. Beszédet mondott Orosz Lőrinc plébános és Reviczky Éva adományozó. A harangokat Gombos Miklós harangöntőmester irányításával emelték a helyükre.

Hazatér az ellopott oltárkép

A közelmúltban készítette el hasonmását Vince László festőművész annak az id. Dorffmeister István keze munkáját dicsérő oltárképnek, amelyet 2009-ben tulajdonítottak el Árpád-kori templomunkból Csempeszkopácson. Az „árván hagyott” képkeretet – mely a helyszínen maradt, mintegy mementóként hirdetve a történteket a híveknek és az odalátogatóknak – a művész „újra élettel töltötte meg”.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.