Emlékeznek még arra, hogy évtizedeken át a pedagógusi alkalmasság legfontosabb kritériuma az volt nálunk, hogy a nevelők ne járjanak templomba? Néhányan közülük a hetedik határban osontak be vasárnapi misére, de később ez egyre fárasztóbbá vált, és bizony elmaradtak. Ettől ugyan senki nem lett sem tehetségesebb, sem szeretetre méltóbb, de a hatalom elégedetten könyvelhette el a vallásszabadság korlátozását.
A Központi Statisztikai Hivatal 2011. október 1. és 31. között népszámlálást tart Magyarországon. A népszámlálás során a lakosság vallási hovatartozását is feltérképezik.
Sokszor idézzük a Nobel-díjas francia író és filozófus, Albert Camus (1913–1960) A magyarok vére című 1956-os írásából ezeket a megrendítő szavakat: „Létezik egy igazi Európa, mely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg.” Már csak azért is idézzük őt, mert alig volt a korabeli francia szellemi életnek hozzá hasonló képviselője, aki ennyire mélyen megragadta a magyar szabadságharc európai jelentőségét.
A családokat segítő helyi közösségi kezdeményezések és programok erősítésére európai uniós támogatású pályázatot írtak ki 1,85 milliárd forintos keretösszeggel a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. Erről Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára adott tájékoztatást tokaji sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár szólt arról, hogy az augusztus elsején kiírt pályázat reményeik szerint hozzájárulhat a tragikus demográfiai folyamatok megállításához, a fiatalok gyermekvállalási kedvének növekedéséhez. Hozzátette, szeretnék az egyházi és a civil szervezetek figyelmét még inkább e területre irányítani, a kiírás révén az ilyen gyakorlatokat támogatni.
Az öt gyereken kívül, akiket felneveltek, ez a házikó lenne az egyetlen, amit fel tudnának mutatni egy munkás élet eredményeként. Omladozó rom volt, amikor megvették harminc évvel ezelőtt, azóta javítgatják, toldják-foldják, úgy, hogy tulajdonképpen mostanra lenne kész. Mostanra, amikor majd meg kell válni tőle, egy végigdolgozott élet után földönfutóvá válva, mert még az sem biztos, hogy az összeg, amennyiért a bank eladja, betakarja a kamatokkal hosszúra nyúlt összeget.
A görögkatolikus egyház nemcsak nagy ünnepek alkalmával és vasárnap imádkoztatja híveivel a hiszekegyet, hanem a mindennap végzett szent liturgiában is. Sőt, a napi zsolozsma rendjében még kétszer. Így nem engedi elsikkadni azt a tételt, amely Nagyboldogasszony ünnepének a hátterében áll: „Várom a holtak feltámadását és az örök életet.”
Minden kornak, társadalomnak megvannak a maga szociális, egészségügyi és etikai gondjai. Mindhárom összetartozik, korok tükrében más jelenségekkel, mégis ugyanazzal a „végszóval”: a jóság tény. Az újkor „szociális vajúdását” el kell-e különíteni korábbi századok szenvedést okozó problémáitól, minő a betegség, a járvány, vagy legújabban a „titokzatos vírusok” mutációi?
A zsolozsma utolsó imaórája a kompletórium, más néven befejező imaóra. A vesperásban még a napnyugta fényében dicsértük Istent, a fogyhatatlan világosságot – most az éj sötétjében ismét feléje fordulunk.
Előttünk áll a nyugtalanító éjszaka, amelyet benépesítenek saját félelmeink, vadállataink. Ezért imádkozza lefegyverző alázattal egy ősi kompletórium himnusz: A gonosz álmok fussanak, / és minden éji képzelet, / az ellent kösse meg kezed, / testünket, hogy ne rontsa meg.