Kálnoky László száz évére

Hadd kezdjem kissé személyesen! A nyolcvanas évek elején, amikor még Szederkényi Ervin volt a pécsi folyóirat, a Jelenkor főszerkesztője, jött a felkérés: írjak kritikát Kálnoky László egyik kötetéről. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó kiváló költőt hírből ismertem, és örömmel vállaltam a feladatot. El is készült, meg is jelent a „mű”, és nem sokkal később udvarias levelet hozott a posta. A költő – igazi úriemberként – hálás szavakkal köszönte meg az akkor még ifjú tollforgatónak az írást. Persze igencsak jólesett, és levelezés alakult ki közöttünk.

Versekből összeálló kép

Könyvespolcra

„A mozaik olyan művészeti technika és annak eredménye, amelynél kicsiny méretű, színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot.” Indokolt ezt idézni, ha Büki Attila legújabb, Versmozaik című kötetét olvassuk. A fenti mondat persze áttételesen igaz. Úgy viszont mindenképpen, hogy ezek a versek többnyire miniatűrök, melyek tömörségükkel, színességükkel hívják föl magukra a figyelmet. És összeáll a kép, miután az egyes darabok szervesen kapcsolódnak egymáshoz.