A nevelés közös felelősségéről

Az új tanév kezdete alkalmat ad arra, hogy megfontoljuk, milyen segítséget adhat az iskola a családnak, és a család az iskolának.  

Szinte közhelynek számít, ha azt mondjuk: a családi élet válságban van. Egyre kevesebben kötnek házasságot, a házasságoknak több mint a fele felbomlik, és egy családban átlagosan alig több mint egy gyerek születik. Ez a helyzet nem felel meg sem az egyén, sem a társadalom javának, ezért az iskolának a tanításon kívül nagy hangsúlyt kell helyeznie a nevelésre, különösen az erkölcsi nevelésre.

Várod már az iskolát? Talán hirtelen én sem tudnék válaszolni erre a kérdésre, mégis hányszor és hányszor kiszalad a számon ez a mondat iskolába készülő, éppen vakációzó gyermekem felé. Hétéves lányom szégyenlősen csendben marad egy-egy ilyen kérdés elhangzása után, hiszen ha azt mondaná, hogy várja, akkor nem mondana igazat, mert azt sem tudja, mi is az, amit várnia kellene. Ő pedig természetesen igazat akar mondani.

Lobog és rázkódik rajtam minden. Vége a szabadságnak, újra itt a reggeli mozgásterápia: futok az óvodától a villamosmegálló felé. Izzadok, amit nyugodtan írhatnék a fullasztó nyárvég számlájára, de én pontosan tudom, hogy pár nap, hét és hónap múlva is gyöngyözni fog a homlokom. Sőt, itt a szeptember, a reggeli edzéshez hozzájön az iskolakör.

Elsős lett a gyermekünk – mire figyeljünk?

Becsöngettek. Ha gyermekünk először ül iskolapadba, sem ő, sem mi nem tudjuk még, mi vár ránk. Megeshet, kitűnően végzi majd az osztályokat, és sorra nyeri a tanulmányi versenyeket. Nekünk pedig annyi lesz a dolgunk, hogy megfelelően dagadjon a mellünk a büszkeségtől. De sejtjük, nem ez a forgatókönyv a legvalószínűbb. Sőt, az sem biztos, hogy a legüdvösebb.