Új rektor a Pázmány élén

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem huszadik tanévét nyitotta meg fővárosi, Szentkirályi utcai épületében. Az ősi teológiai kar mellett az Apostoli Szentszék engedélyével 1992 elején alapította meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az egyetemet, amely 1999-ben az Apostoli Szentszéktől is alapító okmányt nyert.

Esterházy János rehabilitációja felé

Amit Ivan Gasparovic szlovák államelnök egy augusztusban megjelent nyilatkozatában mondott – „Szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen” –, az nem igazán támasztja alá a címben foglalt állítást.

Oda kell hallgatni

Világ-nézet katolikus szemmel

Valóságos szenzációt jelentett a hatvanas években VI. Pál pápa „Ecclesiam suam” enciklikája (1964) és a II. vatikáni zsinat „Gaudium et spes” dokumentuma (1965) az egyház és világ párbeszédéről. Egyáltalán minden a párbeszédről mint életstílusról.