Kisboldogasszony napjára


Ezt a könyörgést és hitvallást gyakran és már régóta énekli egyházunk: eredete a III. század nagy keresztényüldözéseire megy vissza. Ugyanis ekkor, Decius vagy Valerianus alatt, Egyiptomban imádkozták először az üldözött keresztények. Az ima ősiségét mutatja az a tény is, hogy az egész világegyházban elterjedt, és helyet kapott a kopt, a bizánci, a gallikán liturgiában, illetve az, hogy az évszázadok során többféle (kopt, bizánci, római és milánói) változata is fennmaradt. Imánk másik különlegessége, hogy képi megfogalmazása, az úgynevezett „Köpenyes Mária” is ismert és elterjedt. Noha a szöveget az ábrázolás-típustól jó néhány évszázad választja el, ám a „tartalom” ugyanaz: az Istenanya köpenye alá fogadja a bűnösöket, illetve az oltalmat keresőket. Az első ilyen ábrázolást, Duccio „ferences” Madonnáját Sienában őrzik.

Már a régebbi katalógusok is sienai festők köréből eredeztették azt az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött táblát, amely napjainkra sajnos igen rossz állapotba került. A lekopott festék, a fatábla sérülései miatt sok részletet már alig tudunk kivenni, megfigyelni. Az eredetileg a kölni Ramboux-, majd az Ipolyi-gyűjteményből átszármazott táblát az újabb kutatás egy, a XIV. század elején élő festő kezétől eredezteti. Eszerint a festő Niccolò di Segna, akitől már ismerünk egy hasonló művet – ezt szintén Sienában láthatjuk most. A kétrészes esztergomi házi oltár bal szárnyán láthatjuk a Köpenyes Madonnát egy szenttel, a jobbon pedig Krisztus keresztre feszítését. Sajnos a festmény sérülése miatt csak az ikonográfia/ikonológia alapján tudjuk beazonosítani a kereszt mellett állókat: így a három Máriát, Jánost, a századost, a katonákat. A közepes méretű házi oltár állapota ellenére a Múzeum egyik legértékesebb és legfontosabb darabja, az itáliai trecento festészetének egyik jeles képviselője.